Itthon MTI 2015. július. 31. 08:19

Tarlós intézkedési tervet készít a bevándorlók miatt

Tarlósék akciótervet készítenek arról, hogy kinek mi a feladata a fővárosban a bevándorlók miatt kialakult helyzetben.

Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Tarlós István főpolgármester elmondta: a legsúlyosabb az utcákon, aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet, ezért kiemelt teher hárul a Fővárosi Közterület-fenntartóra, a rendészekre, a közműtársaságokra és a vízművekre. 

Hozzátette: az akcióterv várhatóan a következő hetekre elkészül, és részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga. Mint mondta, az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között. 

A főpolgármester jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra, szeptember 2-ára összehívja a Fővárosi Közgyűlést, ahol önálló napirendi pontként tárgyalják az illegális bevándorlók ügyét.

MTI / Balogh Zoltán
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.