2015. június. 18. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 18. 19:00 Itthon

Nem elégszik meg a négyméteres kerítéssel a Jobbik

A magyar-szerb határra tervezett kerítés építésével azonos időben az illegális bevándorlók előtt nyitva álló alternatív, például vízi és közúti utakat is a jelenleginél jobban kell védeni, amihez vissza kell állítani az önálló határőrséget – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Jobbik az összes menekültszálló zárttá tételét és hosszabb távon lakott területen kívülre költöztetését is követeli – közölte Z. Kárpát Dániel. Emellett szerinte meg kell teremteni a bevándorlók visszafordíthatóságának jogi lehetőségét és olyan menekültőrizeti szabályok kellenek, amivel Magyarországnak nem lesz kötelessége "akárkit tárt karokkal várni".    

Z. Kárpát Dániel szerint annak a 200 ezer embernek az ügyében is haladéktalanul megoldást kell találni, akiket Nyugat-Európából vissza fognak toloncolni Magyarországra, azt követően, hogy kérelmüket ott nem fogadták be.    

A Jobbik azt szeretné, hogy a bevándorlók – az emberiesség alapján elvárható segítségnyújtást követően – ne Magyarországon képzeljék el jövőjüket. "Magyarország a magyaroké", "mi saját magunknak szeretnénk ezt a hazát megtartani, benépesíteni" – tette hozzá.
 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.