Szüleit temette a díszparcellába a volt fideszes temetőigazgató
Munkásmozgalmi aktivisták földi maradványait távolíttatta el a díszparcellából a volt szegedi temetőigazgató, hogy saját szüleit temethesse oda – írja a Délmagyar.hu.
Az önkormányzati sírkerteket kezelő Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. volt ügyvezetőjének, Balogi Dánielnek a szülei nyugszanak most abban a díszparcellában, ahol korábban 1919-es munkásmozgalmi aktivisták maradványai feküdtek – írja a Délmagyar.hu. A lap szerint utóbbi sírok már lejártak, bár még a legutóbbi időkig látogatták őket.
Balogi 2006 és 2010 között fideszes önkormányzati képviselő volt, 2011-től 2014 őszéig volt a temető élén.
A lapnak Molnár Tamás, a temetkezési cég jelenlegi vezetője tálalt ki, aki szerint a korábbi igazgató a számlák alapján a mandátuma utolsó heteiben rendelkezhetett a szülei átviteléről a Belvárosi temető másik részéből a díszsírhelyre. Ezt azonban szabálytalanul tette, mert az önkormányzati rendelet szerint a díszparcellában kizárólag a polgármester javaslatára, illetve a közgyűlés jóváhagyása alapján lehet exhumálni és temetni. Ennek ellenére természetesen a díszparcellában maradnak Balogi szülei, hiszen kegyeletsértő lenne az eltávolításuk, ha arról a család másképp nem rendelkezik – mondta Molnár a lapnak.