Halálos baleset a ménes miatt - elítélték a hajtókat
Bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság pénteken azt a két férfit, akik három éve két tucat lovat felhajtottak a közútra, s azzal halálos kimenetelű közlekedési balesetet okoztak. A terheltek közül kettőt fogházbüntetésre, harmadik társukat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyt büntetőeljárás három Hajdú-Bihar megyei férfival szemben, akik 2012. január 1-jén egy huszonöt lóból álló ménest felhajtottak a közútra. Hogy a korlátozott látási viszonyok között észrevegyék őket, a méneshajtók egyike gépjárműve vészvillogóját működtetve haladt a ménes előtt haladt.
Ezt azonban későn vette észre egy szemből jövő autós és belehajtott a ménesbe. A balesetben a sofőr életét vesztette, utasa pedig csigolyatöréses sérülések miatt maradandó testi fogyatékosságot szenvedett.
Miután a lovakat terelőkkel szemben megindult az eljárás, azzal védekeztek, hogy a hajtást nem tervezték, a lovakat a karámból általuk ismeretlen személyek engedték ki, de aztán elveszítették az irányítást a lovak felett, s az állatok így kerültek az úttestre. A Hajdúböszörményi Járásbíróság azonban – írták a közleményben – a tanúvallomások alapján bizonyítottnak találta, hogy a lovak hajtását a vádlottak előre megtervezték.
A bíróság álláspontja szerint a megengedett 90 km/ órás sebességgel haladó sértettnek a vele szemben az ellentétes forgalmi sávban közeledő terepjáró vészvillogójának észlelése okán a sebességet nem kellett csökkentenie, így terhére sem abszolút, sem relatív sebesség-túllépés nem állapítható meg.
A járásbíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben, és az első rendűt 1 év 4 hónap, a másodrendűt 2 év, míg a harmadrendű vádlottat 10 hónap fogházbüntetésre ítélte. Az utóbbi esetében a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában súlyosításért, a vádlottak enyhítésért, a védők részben enyhítésért, részben felmentésért fellebbeztek.