Antall József tisztában volt vele, mennyire fontos egy ország külföldi megítélése. Ezt nem hiúságból tette, hanem mert tudta, hogy a negatív megítélés komoly gazdasági, politikai következményeket vonhat maga után - állapította meg Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter a rendszerváltásról és Antall József kormányzásáról szóló konferencián. Jeszenszky szerint őket még túlzott Amerika-barátsággal és a német kapcsolatok szorosságával is vádolták, pedig ez valójában az ország érdeke volt.

Arról is beszélt a volt külügyminiszter, hogy a mai világban szerinte lehetetlen a határok átrajzolása. „Látjuk ma, mekkora ellenkezést vált ki 150 katona küldése egy veszélyes területre” – mondta, feltéve a kérdést: mi lenne akkor, ha egyenesen konfliktusba keveredtünk volna egy szomszédos állammal. Az egykori külügyi vezető arra is figyelmeztetett: az „orosz medve visszatéréséről” már Antall is beszélt, és ma is látni ezt a veszélyt. Jeszenszky szerint egyértelmű, hogy a nyugati orientációnak nincs alternatívája, „aki nem fogadja el a NATO-tagságot, nem ismeri a földrajzot és a történelmet.”

Antall sem értene egyet a nemzeti konzultációval

Antall József egykori közvetlen munkatársa, Forrai István közgazdász is szóba hozta a harmadik Orbán-kormányt, kijelentve: a mostani nemzeti konzultáció kapcsán érdemes emlékezni arra, hogy Antall is elmondta a véleményét annak idején: „a magyar befogadó nemzet, ezért lett naggyá. Ez a mi Szent István-i örökségünk.” Forrai szerint Antall nem tartott elfogadhatónak semmiféle engedményt a jogállamiságból, az emberi jogokból. Szerinte Antall elkerülendőnek tartotta a doktrinerséget és az opportunizmust, a kompromisszumok megkötését viszont nem tartotta gyávaságnak, így a megállapodást az állampárttal és az SZDSZ-szel sem. A közgazdász úgy látja, Antall a korrupciót is abszolút elvetette, viszont ebben egyik utána jövő kormány sem követte.

Forrai elmondott egy anekdotát is: szerinte Antall „igazi pókerarcot tudott felvenni”, és így tett akkor is, amikor egyszer fogadta Tom Lantos amerikai képviselőt is. A közgazdász elmondása szerint Lantos számon kérte Antallon a magyarországi antiszemitizmust, utóbbi pedig pókerarccal hallgatta az egyre felháborodottabb beszédet, majd azt mondta: ezek a jelenségek szerinte is rosszak, és akart is szólni, hogy egyes győri újfasiszta könyveket Amerikában nyomtattak, segítsen tenni ez ellen. (Emlékezetes, hogy 2012-ben Orbán is hasonlóval próbálkozott, miután washingtoni képviselők keresték meg a magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatban. Akkor Orbán azt kérte ezután az Egyesült Államok Kongresszusától: hassanak oda, hogy fel lehessen lépni az Amerikában bejegyzett Kuruc.info ellen.)

Az SZDSZ-szel kötött megegyezést Pokol Béla is szükségesnek nevezte, mint mondta, ezután már nem mozgott kényszerpályán az Antall-kormány. De Pokol elmondása szerint szembe kell szállnia a „tetszettek volna forradalmat csinálni” mögött megbújó gondolattal. Pokol szerint ugyanis forradalom nélkül is lehetett volna többet tenni, és az idézett antalli mondat szerinte inkább megkönnyebbült felsóhajtás volt, mintsem keserű tudomásulvétel. Pokol szerint a Sólyom László-féle Alkotmánybíróság lényegében első döntésében „átépítette a magyar közjogi berendezkedést”, mivel „a magyar alkotmányban egy szó sem volt a hatalommegosztásról”, sőt, Pokol szerint az volt benne, hogy az Országgyűlés a legfőbb hatalmi ág. Mindenesetre sietett leszögezni: az Alaptörvényben ma benne van a hatalmi ágak megosztása, és ő is egyetért ezzel, „a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál.”

A Médiahatalom című könyv szerzője kifejtette továbbá ezúttal is, hogy szerinte a teljes médiahatalom az SZDSZ kezében volt a rendszerváltás után, ez a „masszív hatalom” pedig először a taxisblokád során nyilvánult meg. Pokol beszámolt arról is, hogy egy akkori Magyar Hírlap-interjúban kritizálta az Alkotmánybíróságot, mire az újságíró közbe szólt, hogy ezt így nem lehet lehozni, nem szabad az Ab-t bírálni. De Pokol megnyugtatott, az interjú végül mégis lejött, csak ellensúlyozták őt egy liberális megszólalóval.

Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök a szociális piacgazdaság eszméjét vette védelmébe, szerinte az nem is fából vaskarika, mint egyesek gondolják. Bod szerint német eredetű elképzelésről van szó, amit az MSZP is félreértett, mivel ez egy erős versenygazdaságot jelent, „nem puhított kiadást.” Bod szerint Wilhelm Röpke és Konrad Adenauer képviselték ezt többek között, „olyan nevek, melyeket egy MSZP-snek nem szabad vállalnia.” Az egykori jegybankelnök kifejtette: volt olyan gazdaságpolitikus, Václav Klaus, aki jelzőtlen piacgazdaságot szorgalmazott, de Bod szerint minden piacgazdaság valamilyen típus alá tartozik, és aki jelzőtlent mond ’89 után, az a neoliberális irány dominanciáját fogadja el. Bod úgy látja, a szociális piacgazdaságot lehet közép-európai gazdasági felfogásnak is nevezni, és ez egy kemény piacgazdaságot jelent, csak nem az angolszász típusút. „A nem-szociális piacgazdaság hektikus változásokat hoz, egyensúlytalanságot teremt.”

A volt jegybankelnök kitért arra is, hogy Antall József tudta: az első kormánynak nem lesz újraválasztási esélye. Mint Bod elmondta, nagyok voltak a várakozások, és az Antall-kormányon gyakorolták a választók, hogy lehet egy politikára nemet mondani.

Tölgyessy: a fidesz felismerte, erőpolitika szükséges

Felszólalt a konferencián Tölgyessy Péter egykori SZDSZ-es és fideszes képviselő is. Mint mondta, ’89-ben még sokan úgy gondolták, ez a csodák éve, de ma már kevesen mondják ezt, sorra jönnek a kudarcok és mindenki kutatja, hol kezdődött az egész. Szerinte ha nem tudjuk feltárni, miért jutottunk el ide, még nagyobb bajban leszünk. Tölgyessy szerint nem kézenfekvő, hogy minden az elején romlott el, sok útelágazás volt.

A politikai elemző szerint a ’80-as évek végéig a térségben mindenki a baloldal valamelyik irányzatát jelenítette meg, „Antall mondta először, hogy kell jobboldal is.” Szerinte a rendszerváltás utáni első miniszterelnök nemzeti kapitalizmusmodellt képzelt el, illetve szilárdan el volt köteleződve a régi magyar hagyomány mellett. „Nem erőt gyakorolt, hanem kiegyezett, középről kormányzott.” Tölgyessy szerint Antall igyekezett továbbá jóban lenni minden ellenzéki párttal. A közvélemény viszont – mint mondta -, hamar elfordult az MDF-től, „az önkormányzati választásokon az SZDSZ akkora győzelmet aratott, mint 2010-ben a Fidesz.”

Tölgyessy úgy látja, Antall a megváltozott körülmények között is meg kívánta őrizni parlamenti többségét. Eközben sokan úgy gondolták, a nyugati vágyakozások nem jöttek be, magyar út szükséges, erőpolitikát kell folytatni és nem a centrumból politizálni. „Lassan Antall táborából elveszett a jobbközép jelleg.” Mint Tölgyessy mondta, a miniszterelnök halála után közeli munkatársai számára mitikus figurává vált, míg a régi lakitelkiek úgy gondolták, a közép Magyarországa nem is létezik valójában. „A Fidesz vezetői pedig azt a következtetést vonták le, hogy ezt a politikát nem lehet folytatni, erőpolitika szükséges, egy a tábor, egy a zászló.” Tölgyessy szerint viszont az antalli típusú politika kedvező körülmények között jó változásokat hozott volna, és valamiképpen mégiscsak középről kell politizálni.

Az elemző beszélt a reformértelmiségiekről is, mint mondta, ők azt képzelték, hogy a rendszerváltás az ő diadalukat fogja elhozni, viszont mégis az derült ki, hogy a politikusok nem szorulnak rá a reformértelmiségiek legitimációjára. Szerinte ezek az értelmiségiek azt gondolták, hogy vezető szerepük lesz, aztán meglepődtek, amikor kormányra került a jobboldal.