Itthon MTI/hvg.hu 2015. május. 15. 09:44

Kormány: az uniós bevándorlási kvótarendszer rossz

Hiába csak 307 menekültet kellene befogadni, a kormánynak nem tetszik az uniós bevándorlási kvótarendszer. Az új Duna-híd építésének egyelőre nincs időpontja.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1-en péntek reggel azt mondta, az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott, a tagállamoknak javasolt bevándorlási kvótával kapcsolatos kérdésre a kormányszóvivő úgy válaszolt: a kormány szerint a kvótarendszer rossz. A migráció, illegális migráció kérdésében részben uniós, részben tagállami szinten, szigorúan szabályozva kell dönteni – tette hozzá.

Az Európai Bizottság tervezete szerint Magyarországnak a bevándorlási kvótarendszer alapján mindössze 307 menekültet kellene befogadnia két év alatt.

Lázár János csütörtökön azt is mondta, szó sem lehet arról, hogy Magyarország kvóta alapján fogadjon be bevándorlókat. Azt mondta, a kormány ellenzi az Európai Bizottság vonatkozó javaslatát.

Kovács Zoltán az M1-en arról is beszélt, hogy az érintett településeken folytatott egyeztetések tapasztalatai alapján szükség van a paksi bővítéshez kapcsolódóan épülő új Duna-hídra. Kovács azt mondta, 41 érintett település van, amely eddig is szervesen kapcsolódott Pakshoz, és az elmúlt néhány hét konzultációin többször is szóba került, szükség lenne egy új Duna-hídra, amely lehetővé tenné, hogy a Paksra bejáró dolgozóknak ne kelljen akár másfél-két órát autózniuk. Arra a kérdésre, hogy mikor épülhet meg a híd, azt mondta: egyelőre felelőtlenség lenne meghatározni ennek időpontját.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntés született egy új Duna-híd építéséről Kalocsa térségében. Az építkezés 6-8 ezer embernek adhat munkát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.