A bíróság Ujhelyi István mentelmi jogának felfüggesztését kéri, mivel a jobbikos Sneider Tamás beperelte őt azért, amiért maffiaszerű szkinhedszervezet volt vezetőjének nevezte őt.
Az MSZP-s EP-képviselő Ujhelyi István mentelmi jogát függesztené fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban az ügyben, amelyet a jobbikos Sneider Tamás indított ellene – írja a Magyar Nemzet.
A lap felidézi, Ujhelyi az ATV egyik műsorában a jobbikos Sneider Tamásra azt mondta, hogy egy maffiaszerű szervezetnek, egy szkinhedszervezetnek a vezetője volt, és emiatt ellenzi, hogy ő legyen az Országgyűlés alelnöke. Sneider fiatal korában felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amikor csoportosan megvertek egy cigány férfit, de ő maga tagadja, hogy szkinhed lett volna.
Ujhelyi korábban azt mondta, hogy minimum furcsának találja, hogy egy rasszista indíttatású erőszakos cselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván elégtételt venni tőle – írja a Nemzet.