2015. május. 06. 09:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. május. 06. 09:57 Itthon

Ismét a Fideszről beszélt a világhírű amerikai professzor

A Fidesz nem hasonlít a Görögországban kormányzó Sziriziára vagy az erősödő spanyol Podemosra – mondta Noam Chomsky amerikai nyelvészprofesszor és filozófus a Magyar Nemzetnek, amely a professzor egy korábbi, Magyarországról tett megjegyzéséről szeretett volna többet megtudni.

A magyar kormányzópárt semennyire, sem karakterében, sem eredetében nem olyan, mint a Sziriza vagy a Podemos – mondta Noam Chomsky amerikai professzor a Magyar Nemzetnek.

A lap azután kereste meg Chomskyt, hogy a filozófus áprilisban az Euronewsnak adott interjújában Magyarországot is megemlítette, de álláspontját akkor nem fejtette ki.

Az interjúban akkor az újságíró azt vetette fel, hogy látszik, hogy Görögország a Sziriza-kormánnyal keletre tart, ez látszik Spanyolországban is az egyre erősödő Podemosszal, és Magyarországon is hasonló folyamatok indultak el. Megkérdezte Chomskyt, lát-e arra lehetőséget, hogy egyre inkább az orosz érdekek mellett köteleződjenek el európai országok.

Válaszában a professzor először röviden annyit mondott, hogy „Magyarország egy teljesen külön történet”, és csak ezután mondta el a véleményét Görögország és Spanyolország politikájáról.

A Magyar Nemzet a Magyarországról tett megjegyzést firtatta volna, de most sem lettek okosabbak. Chomsky ugyanis arra a kérdésükre, hogy szerinte mi motiválja a magyar kormányt az oroszokhoz való közeledésre, illetve értelmezhető-e ez a lépés az euroatlanti rendszer kritikájának, a professzor úgy felelt, „jó kérdés, de nem tudok eleget, hogy megválaszoljam”.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.