2015. május. 05. 16:32 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 05. 19:02 Itthon

Papcsák kemény vádakkal ment neki egykori kerületének

Fél év alatt a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat és számlaegyenlege szerint 2,5 milliárd forint tűnt el a kasszából – mondta Papcsák Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden.

Az önkormányzat háromszor, négyszer annyit költ magára, mint más település – közölte a városrész korábbi vezetője, aki szerint indokolatlan a kimagasló képviselői bérezés. Papcsák Ferenc szerint 2,5 milliárd forint többlettel adta át a kerületet, azonban a forrást mára felélték.

Papcsák Ferenc értékelése szerint Zugló Karácsony Gergely (PM) polgármester ígérete ellenére politikai kifizetőhellyé vált, jelentős számban és jelentős fizetéssel vettek fel munkatársakat a PM és az MSZP környezetéből, akik a képviselő-testület bevonása nélkül döntenek például a közbeszerzésekről.

A kormánypárti politikus bírálta azt is, hogy csúszik a köztisztviselők fizetése, és 19 év után először nem jelent meg a Zuglói Lapok, mert a nyomdát és a munkavállalókat sem fizette ki az önkormányzat. Papcsák Ferenc kifogásolta azt is, hogy az előkészített fejlesztéseket leállították, így várhatóan elmarad a Rákosfalva park és a Csertő park megújítása, iskolai tantermek korszerűsítése is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.