Bár tavaly a Legfőbb Ügyészség nem foglalkozott az SZDSZ székházügyeiben érkezett jobbikos feljelentéssel, az V. és XIII. kerületi ügyészség idén áprilisban újra kézbe vette az ügyet. A volt kormánypárt állítólag nem fizette az MFB-től kapott hitel törlesztőrészleteit, miközben 26 székházzal gazdagodott.
Csalás miatt nyomoznak az SZDSZ egykori kölcsönszerződései ügyében – írta a jobbikos Szilágyi Györgyre hivatkozva a keddi Napi Gazdaság. A nyomozás határideje május közepe.
Szilágyi 2014. januárban tett feljelentést a korábbi kormánypárt székházvásárlásai miatt a Legfőbb Ügyészségen, de akkor még elutasította a hatóság a kérelmet. Idén április 10-én azonban felülvizsgálta a korábbi elutasító határozatot az V. és XIII. kerületi ügyészség, és folytatták a nyomozást csalás miatt. Hivatalból vették újra napirendre az ügyet, miután korábban elmaradt a teljes körű vizsgálat – indokolt az ügyészség.
A jobbikos politikus felidézte: az SZDSZ 2008-ban és 2009-ben 26 ingatlant vásárolt a Magyar Fejlesztési Bankkal szerződve. Olyan településen is vettek székházat, ahol nem is volt alapszervezetük – erre Szilágyi szerint egy ÁSZ-vizsgálat derített fényt. Mivel a párt 2009. júliustól fogva nem fizette a törlesztőrészleteket, az MFB 2010. decemberben felmondta a kölcsönszerződést.