Itthon hvg.hu 2015. április. 19. 14:18

Újabb hallgatói tiltakozáshullám indulhat

Hétfő estére hallgatói fórumot szerveztek az ELTE Társadalomtudományi Karának diákjai, akik attól tartanak, hogy a szakmegszüntetések az egész kar létét fenyegetik. Állítólag az oktatók is támogatják kezdeményezésüket. Ötből két szakot bezárna a kormány a karon, ha elfogadják a pénteken nyilvánosságra hozott koncepciót.

Hétfő este hallgatói fúrumot tartanak az ELTE Társadalomtudományi Karának diákjai a szakok tervezett megszüntetése miatt - értesült az Abcug.

Mint arról beszámoltunk, pénteken megjelent a felsőoktatási szakjegyzék tervezete. Ez alapján a kommunikáció szakokat nem fogják beszántani, megszűnik viszont alapképzésben a nemzetközi kapcsolatok szak, és több mérnöki alapképzést is eltörölnek. Teljesen megszűnne a társadalmi tanulmányok nevű kézpés is.

Az ELTE-s diákok attól tartanak, hogy az alapszakok megszüntetése veszélybe sodorja a Társadalomtudományi Kart, ezért szerveztek fórumot az egyetemre. A karért aggódók nemrég létrehozott facebookos közössége már csaknem négyezer tagot számlál.

Fazekas István

A fórum szervezői szerint éppen a két, megszüntetésre kijelölt szak önköltségesei által befizetett tandíj képezi a kar bevételeinek több mint 60 százalékát, ezért tartanak attól, hogy a tervezett intézkedés az egész kar létét fenyegeti. A három másik társadalomtudományi alapképzés az alkalmazott közgazdaságtan, a szociológia és a szociális munka.

Az egyik szervező szerint az oktatók is támogatják a fiatalok akcióját, és igyekeznek más érintett egyetemekkel is összefogni.

A hallgatók követelik, hogy az Emmi vonja vissza az előterjesztést, tegye nyilvánossá a döntések hátterét, és biztosítsta az autonómiát a felsőoktatásban.

 

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

Milyen hatással lesz Gyurcsány visszavonulása Magyar Péterékre és a Fideszre?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.