2015. április. 10. 13:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. április. 10. 15:31 Itthon

Rejtélyes körülmények között esett kútba egy nő Borsodban

A 65 éves asszony, akit hajnalban mentettek ki a kiszáradt kútból, nem emlékszik, hogy került a hétméteres mélysége. Bokatöréssel megúszta az esetet.

Rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai mentettek ki egy 65 éves nőt egy használaton kívüli kútból péntek hajnalban – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrségre 1 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy egy nő Borsodszirákon a portáján lévő, használaton kívüli kútba esett.

A 65 éves asszony férje elmondta: éjfél után arra ébredt, hogy a neje nincs mellette az ágyban, így keresni kezdte. Lakásuk udvarán arra figyelt fel, hogy a kút fedője nincs a helyén, és ekkor fedezte fel a már kiszáradt, hét méter mélységű víznyerő alján a feleségét.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, és felvették a kapcsolatot a kútba zuhant asszonnyal, aki nem emlékezett, milyen körülmények között történt az eset, de a bokáját erősen fájlalta..

Az időközben kiérkező katasztrófavédelem munkatársai a kútból felhúzták a szerencsétlenül járt asszonyt, akit a mentők bokatöréssel szállítottak kórházba.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.