VG: Felgyorsult a magyarok elvándorlása
Tavaly minimum 31 500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
A lap szerdai cikke szerint 2013-ban 21 580-ra tették a tartósan külföldre távozó magyarok számát az egészségbiztosítási és egyéb nyilvántartások alapján. Ehhez képest nőtt 2014-ben 46 százalékkal, 31 500-ra az emigránsok száma.
Maguk a KSH munkatársai is rámutatnak, hogy az adatok a bejelentések esetleges elmulasztása miatt meglehetősen alulbecsültek. Ezt igazolja, hogy a fogadó országok vándorlási adataiból nyert adatok jóval meghaladják a hazai nyilvántartásokét.
A KSH kutatói továbbra is úgy látják, hogy külföldre főleg a fiatalabbak mennek: az emigráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 77 százaléka pedig még nincs 40 éves. A kivándorlók többsége, 54 százaléka férfi, közel kétharmaduk nőtlen. A legvonzóbb tartózkodási hely a kivándorlók számára még mindig Németország, az Egyesült Királyság, illetve Ausztria – írta az újság.