Itthon hvg.hu 2015. április. 07. 13:30

Habony nem minisztériumi kisbusszal szabálytalankodott

Nem az államtól kapta Habony Árpád azt a fekete Volkswagen kisbuszt, amellyel egy hete Andy Vajnával közösen szabálytalankodott a Fő utcában, majd Tatabányán a sportcsarnoknál parkoltak le.

Nem kapott a minisztériumoknak és háttérintézményeknek biztosított autókból és kisbuszokból járművet Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó – közölte a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság.

Mint ismert, Habony Árpádot és Andy Vajna filmügyi kormánybiztost legutóbb Budapesten a Fő utcában videózta le kollégánk, ahogy a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásáról szóló bírósági tárgyalás helyszínéről menekültek el szabálytalanul az újságírók elől egy fekete Volkswagen kisbusszal, amellyel ezután Tatabányán a sportcsarnok előtt parkoltak le ismét szabálytalanul. Itt ekkor a Tatabánya és az ELTE-BEAC női kosárlabda csapata játszott mérkőzést.

Arról, hogy kinek a kisbusza volt a szóban forgó jármű, egyelőre nem tudni, de a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közölte, jogszabály alapján az ő feladatuk gondoskodni a minisztériumok és egyes háttérintézményeik működéséhez szükséges gépjárművek üzemeltetéséről, de nem az ő kocsijuk volt a fekete kisbusz.

A Főigazgatóság Habony Árpád részére gépjárművet nem biztosít, és nem is biztosított. Mint ahogy a korábbi tájékoztatásunkban is szerepelt, a NAE 045 rendszámú fekete Volkswagen kisbusz nincs a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság flottájában

– közölték.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

<strong>Magyar Péter</strong> szerint a<strong> politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot</strong>. <strong>Azt mondja, nincs benne bosszúvá</strong>gy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az <strong>ezer-kétezer embert</strong>, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.