Itthon MTI 2015. március. 27. 12:15

Vasárnapi zárva tartás: Alkotmánybíróságra megy két szakszervezet

Alkotmánybírósághoz fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, mert szerintük az erről szóló törvénynél nem volt előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elég idő a felkészülésre. Ezek a jogalkotási törvénybe ütköznek – mondta a Liga elnöke pénteken, Budapesten. Gaskó István szerint a beadvány összeállítását elkezdték.

Hozzátette: azért is az Ab-hez fordulnának, mert álláspontjuk szerint a törvény különbséget tesz a vállalkozások között méret és tulajdonosi kör alapján.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kiemelte: nemcsak a munkavállalók és vállalkozók "tömegei", hanem a vásárlók is rosszul járnak a zárva tartással, és már az első hétvége tapasztalatai megmutatták a szabályozás elhibázottságát.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.