2015. február. 18. 16:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 18. 17:18 Itthon

Megtalálták Bajnai utódját

Bajnai Gordon lemondott az Együtt politikai tanácsának elnöki posztjáról, a helyére a Szolidaritás egyik alapítóját, Sértő-Radics Istvánt választották meg.

Bajnai Gordon lemondott az Együtt politikai tanácsának elnöki posztjáról – erősítette meg az InfoRádiónak Rácz Krisztina, a párt sajtófőnöke, aki szerint a volt kormányfő azért mondott le erről a posztról, mert nem tudja összeegyeztetni a munkájával.

Bajnai utódja a Szolidaritás egyik alapítója, Sértő-Radics István lett – tette hozzá a beszámoló.

A platformok megszüntetése és Bajnai visszavonulása miatt lépett ki az Együttből a Szolidaritás két vezetője, Kónya Péter független országgyűlési képviselő és Székely Sándor fővárosi képviselő – mondta Kónya az InfoRádiónak.

Az Együtt új elnöke, Szigetvári Viktor is arra utalt a rádióban, hogy Bajnai háttérbe lépése veszteség a pártnak.

Mindketten megerősítették, hogy a volt kormányfő részt vett a párt szombati küldöttgyűlésén, ahol nem mondott beszédet, de az Együtt tagja és tanácsadója marad.

Hirdetés