Itthon hvg.hu 2015. február. 17. 11:02

Demcsák élő adásban szólt be Orbán vejének

Orbán Viktor saját lábán álló vejének, Tiborcz Istvánnak a kikötővásárlására célozgatott Demcsák Zsuzsa a Mokka kedd reggeli élő adásában, miközben a boltok vasárnapi zárva tartásáról kérdezgette a kereskedelmi szövetség vezetőjét. A TV2-n rég hallottunk ilyen beszólogatást, amit szegény interjúalany végül kínálódva azzal próbált rövidre zárni, hogy ő „ilyen pályán inkább nem akar focizni”.

Melyik üzletek kérhetnek különleges elbánást többek közt idegenforgalmi sajátosságokra vagy vásárlói szokásokra hivatkozva, és tarthatnak így nyitva az életbe lépő vasárnapi zárvatartás ellenére is – ez volt az egyik téma a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában. A meghívott vendég Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára volt, és a vasárnapi boltbezárásról készült kábé századik interjúként legfeljebb reggeli háttérzajnak lett volna jó, ha a műsorvezető Demcsák Zsuzsa pár másodpercre nem fedezi fel magában a keményen bekérdező riportert.

Demcsák egy másik adásban Kárász Róberttel
TV2

Vámos György éppen azt sorolta, milyen kategóriákba sorolhatók a bezárás alóli kivételek – például a benzinkutak, gyógyszertárak, repterek nem tartoznak a törvény hatálya alá – amikor Demcsák közbevetette: „aztán hirtelen kivonták a kikötőkben lévő üzleteket”. Nem nagyon célozhatott másra, mint amiről a Népszabadság írt múlt héten: a lap úgy tudja, hogy egy hamarosan a kormány elé kerülő rendelettervezet mentesítené a kikötőkben található üzleteket is a vasárnapi zárva tartás hatálya alól. Az Átlátszó tárta fel, hogy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe került nemrég a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég, valamint több kikötői ingatlan is.

A kereskedelmi szövetség vezetője érzékelhetően kizökkent a beszúrt megjegyzésre, de próbálta elütni azzal, hogy „a hajóállomás külön történet”, az majd a készülő kormányrendeletben lesz benne, már amennyiben jóváhagyja a kormány. De nincs jelentősége – magyarázta Vámos –, mert az itteni üzleteknek „a gazdasági súlya a nullához közelít, kevés kikötő van és ezekben is kevés üzlet”. Ekkor villantott újra Demcsák, lazán rávágva, hogy „nem is a gazdasági súlya miatt került ez reflektorfénybe”. Vámos itt már végképp nem tudott mit mondani, némi kényszeredett mosoly kíséretében megjegyezte: „ez már egy másik pálya, amin én nem akarok focizni”.

Aki szívesen látná a burkolt politikai „tudjuk, miről beszélünk”-öt, esetleg szerfelett érdekli a vasárnapi zárva tartás, itt megnézheti a videót.

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.