Gyorsabban mentek a megengedettnél autójukkal a balesetben meghalt rendőrök
A megengedett sebességet túllépve, megkülönböztető fény- és hangjelzés nélkül közlekedtek szolgálati autójukkal azok a rendőrök, akik február 7-én az Üllői úton életüket vesztették egy karambolban – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), amely halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyomoz.
Két rendőr vesztette életét szombaton éjjel az Üllői úton, amikor három autó ütközött, az egyik egy rendőrségi szolgálati gépkocsi volt. A baleset másik résztvevője, egy taxis a hírek szerint később szintén belehalt sérüléseibe, de aztán ezt a hírt hétfőn délután a Blikknek cáfolták a hozzátartozók. A történtekkel kapcsolatban az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség február 9-én azt közölte, hogy az Üllői úton közlekedő autó balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben, a megengedett sebességet túllépve, megkülönböztető fény- és hangjelzés nélkül közlekedő rendőri szolgálati járművel.
Az ütközés következtében a szolgálati jármű áttért a menetirány szerinti szembejövő sávba és nekiütközött a vele szemben közlekedő taxinak, majd egy oszlopba csapódott. A balra kanyarodó jármű vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. A rendőri szolgálati járműben utazó két rendőr a helyszínen életét vesztette, a taxis később halt bele sérüléseibe.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták a baleset helyszínét elhagyó járművezetőt – írta tájékoztatásában a KNYF, de kényszerintézkedés elrendelésére nem volt alap, így az illető szabadlábon védekezhet.
Az ügyészség Budapesti Regionális Osztálya szakértők bevonásával fogja rekonstruálni a baleset körülményeit, és vizsgálni, hogy a balesetben részes felek közül kinek a szabályszegése vezetett a szerencsétlenség bekövetkezéséhez – tették hozzá. „Mivel a felelősség kérdésében igazságügyi műszaki szakértői vélemény nélkül az állásfoglalás nem lehetséges, jelenleg az ügyben bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja nem közölhető.”