2015. február. 05. 07:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 05. 08:39 Itthon

Súlyos szabálytalanságok miatt bezárnak egy nyolc megyében működő alapítványi gimnáziumot

Intézményvezető nélkül működött, a tanárokkal nem kötött írásos szerződést egy Csongrád megyei székhelyű, de nyolc megyében működő alapítványi iskola, ezért visszavonták a működési engedélyét. Az iskola nyolc megyében 266 diák számára működtetett esti gimnáziumot, bár 724-et jelentettek be. A diákok tovább tanulhatnak.

A Csongrád megyei kormányhivatal vizsgálata szerint nem az alapító okirat és a működési engedélyben foglaltak alapján működött a Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány által működtetett gimnázium és szakképző iskola, és nem biztosította az intézmény jogszerű működésének feltételeit, ezért a Delfi Koronája Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola nevelési-oktatási intézmény működési engedélyét szerdán visszavonták és törölték a hatósági nyilvántartásból.

A nyolc megyében, esti gimnáziumban tanuló 266 diák mindegyike tovább tanulhat, számukra kijelölték az új intézményeket, hiszen az érettségire február 15-ig be kell jelentkezni – közölte szerdán Juhász Tünde megyei kormánymegbízott.

A megye kormányhivatal decemberben indított vizsgálatot az Oktatási Hivatal megkeresésére, és kiderült, hogy az intézménynek nincs megbízott vezetője, és nincs olyan személy sem, aki jogosult lenne a hivatalos képviseletre. Az is kiderült, mondta Juhász Tünde, hogy a szervezetnek nincs állandó székhelye, sőt a feladatai ellátásához szükséges, jogszabályban meghatározott helyiségek feletti rendelkezési joga sincs. Az intézményben a 2014/2015-ös tanévben tanító pedagógusoknak nem volt sem munkaszerződésük, sem megbízási szerződésük, fizetést a munkájukért nem kaptak. Mivel ez a nemzeti köznevelési törvény értelmében súlyos jogszabálysértésnek minősül.

A kormányhivatal ezzel együtt Csongrád, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében kijelölte azokat a nevelési-oktatási intézményeket, ahol a megszűnt intézménnyel jogviszonyban álló tanulók folytathatják tanulmányaikat. A kijelölt állami fenntartású intézmények a tanulók felvételét nem tagadhatják meg.

Az intézmény erre a tanévre 724 tanulót jelentett be a központi rendszerbe, azonban a vizsgálat csupán 266 tanulót talált. Ebből 11-en Csongrád megyében, 50-en Baranya megyében, 76-an Békés megyében, 37-en Hajdú-Bihar megyében, 40-en Komárom-Esztergom megyében, 20-an Vas megyében, 32-en Veszprém megyében tanulhatnak tovább, csak más intézményekben, amiről tájékoztatást kapnak.

A megyei kormánymegbízott január 20-án azt közölte, hogy az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány megszüntette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartását. Két nappal később bejelentette: az alapítvány kuratóriuma megszünteti a szegedi Rogers gimnázium és szakképző iskolát is. Juhász Tünde akkor kiemelte: együtt éreznek az érintettekkel és minden segítséget megadnak, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.

A megszűnés indoka, hogy az érintett intézmények állami támogatását tavaly októberben felfüggesztették. A két intézményben Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezeregyszáz diák tanult, mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vett részt, a tanköteles korúak száma pedig száz.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.