Felháborodását fejezte ki a Facebookon Zugló volt polgármestere, amiért kihagyták a parlamenti képviselők közül a friss kerületi lapban. A legutóbb listáról mandátumot szerzett Papcsák Ferenc szerint az újság szerkesztői ezzel „megfosztják az érdeklődő, hozzám fordulni szándékozó polgárokat attól, hogy véleményüket, problémáikat megoszthassák velem a kerület korábbi polgármesterével, a kormányzópárt helyi vezetőjével”.
Papcsák Ferenc az előző ciklusban volt a XIV. kerület fideszes polgármestere. A legutóbbi parlamenti választásokon a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot.
„Hosszú évek után első alkalommal úgy jelent meg a zuglói polgárok fóruma, a Zuglói Lapok, hogy személyem kikerült a zuglóért dolgozni kívánó parlamenti képviselők sorából (XXV. évf. második szám 4. oldal!)” – olvasható a képviselő kedden közzétett facebookos bejegyzésében.
Jelezte, hogy a fotóját és az elérhetőségeit is „levették az orgánum új szerkesztői”. Szerinte ugyanezen szerkesztők meghamisították meg a karácsonyi lapszámba szánt, vele készített interjút.
„Döbbenetes, hogy a magukat demokratának tartó emberek mennyire rettegnek mások gondolataitól, véleményétől és álláspontjától!” – írta Papcsák Ferenc, aki jelezte: várja, hogy Zugló polgármestere intézkedjen az ügyében.
A fideszes képviselő jelezte: levelet írt Karácsony Gergelynek, és megkérdezte tőle, ő adott-e arra utasítást, hogy töröljék a megkereshető politikusok közül.