2015. február. 02. 12:18 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 02. 13:11 Itthon

Tűz van a szegedi gyufagyárban

Kigyulladt a szegedi gyufagyár raktárépületének harmadik szintje hétfőn délelőtt, a lángokat délre sikerült megfékezni.

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Molnár Krisztina ismertetése szerint az épületben összesen ötvenen dolgoztak, közülük kilencen voltak a lángba borult harmadik emeleten, mindenki el tudta hagyni az épületet, kimenteni senkit sem kellett. A jelenlegi információk szerint három ember sérült meg a tűzben – egyikük segédkezett a tűzoltóknak az oltásban –, feltehetőleg füstmérgezést szenvedtek – közölte a hadnagy.

A rendelkezésre álló információk szerint a lángoló épületrészben  veszélyes anyagot nem, csak fát és kartonpapírt tároltak. A füst miatt lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, mivel a harmadik szint magasabban fekszik a környező lakóházaknál – tudatta a szóvivő.

Az oltásban öt helyszínre érkező szegedi egység mellett a hódmezővásárhelyi, a makói és a kisteleki tűzoltók is részt vettek, a lángokat délre sikerült megfékezni – mondta Molnár Krisztina.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.