A miskolci számozott utcák lakóinak kálváriája akkor kezdődött, amikor a város elhatározta, hogy a diósgyőri stadionberuházásra hivatkozva felszámolja a nyomortelepeket. Azok, akiknek határozatlan idejű lakásbérleti szerződésük van, számolhatnak valamiféle kompenzációval. A többiek potenciális hajléktalanok. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) kérelmére az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indított a hajléktalanná válással fenyegetett bérlők érdekében.
A számozott utcákban él családjával Galamb Ferencné, Szilvia, akinek az itteni bérlők túlnyomó többségéhez hasonlóan nincs tartozása, sőt a hosszú évek alatt felújította a lakást, még a gázt is bevezette. A város határozott idejűre változtatta határozatlan idejű szerződését, amely tavaly augusztusban lejárt. Kérelmeire választ nem kapott, hiába ment be többször is személyesen a városi hivatalokba.
A város alkalmazásában álló asszony a kilakoltatási moratórium végén családjával együtt hajléktalanná válhat. És nagy valószínűséggel ez a sors vár a 900 lakó körülbelül felére is.
Konfliktuskezelés
Tavalyi látogatásunkkor az itt élők – akiknek 85 százaléka tősgyökeres miskolci – még reménykedtek, hogy ez az egész valami rossz álom. Túlnyomó többségük ugyanis évtizedek óta elmaradás nélkül fizette a bérlakások rezsijét, ráadásul felújították, komfortosították is a tulajdonával mit sem törődő önkormányzat házait.
Az is növelte bizakodásukat, hogy a Máltai Szeretetszolgálat közvetítőként érkezett a településre, és azt ígérte az itt élőknek, megnyugtatóan rendezik majd a sorsukat. Egy számozott utcai házba költöztek be, hogy helyben tudjanak intézkedni. A ház azóta üresen áll, a Szeretetszolgálat embereit pedig fél éve, első megjelenésük óta nem látta senki, hitelük, ami volt, mára lenullázódott.
Az egyik asszony el is magyarázza, hogy a Máltai Szeretetszolgálat miképp "segített" egy kilakoltatott emberen: "Két vagy három hónapnyi albérletet fizettek neki. A Lyukóban!". (Lyukó-völgy Miskolc és Magyarország egyik legkilátástalanabb helyzetű szegregátuma. – szerk.) Amellett, hogy ő nem menne oda, azt is hozzáteszi, hogy "az a jóember most hajléktalan! Az utcáról jár dolgozni!”.
Kerestük a Máltaiakat is, de nem kívántak nyilatkozni. Képviselőjükkel egy héttel ezelőtt próbáltunk beszélni, amikor a helyi nemzetiségi önkormányzattal és civil szervezetekkel tárgyalt az érintettek helyzetéről.
Hol járunk? |
A város nyugati végében fekvő kis területen négyemeletes panelok tövében húzódik meg a jobb napokat látott, de korántsem lepusztult sorházas övezet. Számozott utcáknak hívják, mert nemhogy írók, költők, de még virágnevek sem érdemelték ki: sorszámok jelölik egytől tízig. Az utcák végét zöld rét határolja, amit a Szinva patak oszt ketté. Balról a diósgyőri stadion terül el, tekintélyes zöld területtel a másik oldalán. Északra, az utcák elején villamos választja el a felszámolásra ítélt zónát a Bulgárföldi házaktól. A körülbelül hetven többlakásos építményben 200 háztartásban mintegy kilencszázan élnek – főleg roma családok, de nem romák is szép számmal, főleg öregek. Az itt lakók egykori vasgyári munkások és leszármazottaik. Az utóbbi időben a bérlakásállomány drasztikus csökkentése okán a legszegényebb lakásbérlőket is ideköltöztették. Aztán amikor a nagy stadionépítési láz elérte a várost, megszületett a döntés: az itt élőknek menniük kell. |
Felajánlott összeg
A legrégebbi roma jogvédő szervezet, a NEKI tavaly nyáron az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult, illetve a város friss lakásrendeletét is megtámadta. Az egykori MDF-es, majd fideszes politikus, volt titokminiszter Demeter Ervin által irányított Kormányhivatal helyt adott a törvényességi kérelemnek, és jogellenesnek ítélte az önkormányzati lakásrendeletet. A döntést a város nem vette figyelembe, emiatt az ügy most a Kúria elé került. Az ominózus jogszabály kimondja, hogy a felajánlott összegen az eddig itt lakók csak más településen vehetnek ingatlant, és öt évig el sem adhatják azt. Ennek nyomán számos település hozott beköltözés-ellenes helyi rendeletet, ami nemcsak a szabad költözés alapjogával ellentétes, de a már említett Kormányhivatal megsemmisítésre felhívó intézkedését is magával vonta.
A közvélemény máig úgy tudja, hogy a számozott utcaiak pénzt, másfél-kétmillió forintot kapnak, hogy elhagyják lakásaikat. Ennyi pénzből Miskolc környékén azonban nem lehet élhető ingatlant vásárolni, ráadásul információnk szerint a rendeleti kinyilatkoztatás mögött nincs költségvetési összeg, és a lejárt szerződések miatt jogfosztottá vált lakók nem is jogosultak semmilyen juttatásra. Tulajdonképpen a téli kilakoltatási tilalom sem védi őket, de a város – úgy tűnik – odáig azért nem megy, hogy kirakják őket a téli hónapokban.
A csütörtöki nyékládházi EBH-tárgyalás kizárólag arról szólt, hogy a város miként fog gondoskodni a számozott utcán élő mintegy 900 ember elhelyezéséről. A NEKI által beidézett 10 tanúból az EBH négy főt – mindegyikük a számozott utcákban lakik – kívánt meghallgatni. A megjelentek egyöntetűen arról adtak számot, hogy "mehetnek az ég alá", aki pedig a határozatlan idejű szerződése alapján mindenképpen elhelyezésre jogosult, kizárólag lepusztult cserelakást kaphat az önkormányzattól, ráadásul olyan városszéli szegregátumokban, amit ők is csak gettóként emlegettek. "Ajtaja sem volt!" – panaszkodott egyikük a felajánlott lakásra.
Ha nem akarná már kiadni, mit csinálna?
A városi vezetők, elsősorban Kriza Ákos nyilatkozatai, bűnbakká teszik a tősgyökeres miskolci romákat. Különbséget nem téve mindenkit összemosnak a bűnelkövetőkkel, és nem is titkolják, hogy a város szélén vagy leginkább a város határain túl szeretnék az itt élő és dolgozó embereket tudni – mondja Muhi Erika, a NEKI igazgatója, majd hozzáteszi: egyértelműen tiltja az Egyenlő bánásmódról szóló törvény, hogy oly módon szüntessenek meg települési szegregátumokat, hogy közben az ott élőket másik szegregátumba vagy a település elhagyására kényszerítik.
A városi tisztségviselők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy a számozott utcákból csupán hármat érint a stadionépítés, a többit azért kell lebontani, mert a nyomortelepeket Miskolc fel kívánja számolni. Arról kevés szó esett, hogy mi lesz az itt élő emberekkel, sőt az egyik önkormányzati hivatalnok azt a kérdést tette fel az egyik bérlőnek: "Ha önnek lenne egy lakása és kiadná, és utána már nem akarná kiadni, akkor mit csinálna?".
A városi ingatlankezelő, a MIK Zrt. jogtanácsosai ennél korrektebbek voltak: egy idő után megjelenve a lakásigények felől érdeklődtek, és felírták az óhajokat. "Hány négyzetméteresre gondolt?", "Mennyi szoba legyen?" stb. Ezért most az érintettek abban reménykednek, hogy a hivatalnokok érdeklődése őszinte volt, és heteken belül cserelakáshoz jutnak.
A NEKI kérésére az EBH-nak most azt kellene megvizsgálnia, hogy a város más lejárt bérleti szerződések esetében sem hosszabbít, vagy ezt csak a mélyszegénységben élő, többnyire cigány lakosokkal szemben teszi meg. Minderre nem sok ideje van a hatóságnak: márciusban lejár a kilakoltatási moratórium. És akkor még az is kérdés, hogy az EBH észrevételére a város miképp reagál. A kormányhivatali törvényességi kifogást mindenesetre már figyelmen kívül hagyta.
Kik ők? |
A Roma Polgárjogi Mozgalom BAZ megyei aktivistái Havas Gábor és Lengyel Gabriella szociológusok vezetésével kutatást végeztek tavaly nyáron a számozott utcákban élőkről. Az adatfelvétel a háztartások bő felére terjedt ki, és összességében valamivel rosszabb képet mutat a valóságnál, mert a jobb státuszú lakosság – a nem romák, a háztulajdonosok és a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők – kisebb arányban voltak hajlandóak válaszolni a kérdésekre. Összesen 112 háztartásról sikerült adatot felvenni.
|
A szerző a Roma Sajtóközpont munkatársa.