A 250 embert – férfiakat, nőket és gyerekeket – buszokkal a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályára szállították. Nyilatkozniuk kell, hogy folyamodnak-e Magyarországon menekültstátuszért. Ha igen, a bevándorlási hivatalnak kell foglalkoznia az ügyükkel.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályára szállították buszokkal a hétfő délelőtt Budapestről Bécsbe tartó vonatról leszállított határsértőket – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
A mintegy kétszázötven koszovói állampolgárságú határsértőnek nyilatkoznia kell majd arról, hogy kér-e menekültstátuszt. Amennyiben igen, ügyükben ezután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár majd el.
A férfiak, nők és gyerekek mintegy hatvan rendőr felügyelete mellett nyugodtan várakoztak a vasútállomás várótermében. A rendőri intézkedést nehezítette, hogy mindenáron tovább szerettek volna utazni, ezért nem álltak szóba a rendőrökkel. A koszovói konzul tárgyalt velük a helyszínen, majd megkezdték elszállításukat a rendőrök.
A rendőrség illetékese korábban elmondta, hogy a határsértők érvényes iratok nélkül szerettek volna Németországba utazni Ausztrián keresztül.