A kormány több törvénymódosítással szigorúbb rendszert állítana fel a menedékstátuszt kérők ellen, további adminisztratív eszközökkel ruházná fel például a bevándorlási hivatalt. Emellett kiterjesztenék a közösségi szimbólumok és értékek védelmét úgy, hogy ne csak magánszemély, hanem az állam is felléphessen a közösséget ért sérelem ellen. A tervezett intézkedéseknek nem a vasárnapi Orbán-nyilatkozat az egyetlen oka.
Törvénymódosításokra készül a kormány az Orbán Viktor által vasárnap meghirdetett, bevándorlással kapcsolatos "magyar" álláspont jegyében – értesült a VS.hu. Mint arról beszámoltuk, a miniszterelnök a párizsi terrorellenes megmozdulás után azt mondta, hogy a gazdasági bevándorlás csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért meg kell állítani. Később ezt a nyilatkozatot visszhangozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is.
Több jogszabályt is módosítanának, és az egyik változtatás értelmében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) több adminisztratív eszközt kap, hogy fellépjen a menedékstátuszért folyamodó migránsok ellen.
A készülő változásoknak nem Orbán retorikája az egyetlen oka, hanem az is, hogy az osztrákok visszaterelnék a Magyarorszáról érkező menekülteket – mondta egy befolyásos kormánypárti politikus. Ausztria a határ mentén ellenőrző rendszert állítana fel, hogy a Magyarországról viszonylag könnyen kijutó migránsokat feltartóztassa és visszaküldje ide. Köztudott, hogy Magyarország a menekültek számára nem végcél, a legtöbb ide érkező Nyugatra szeretne eljutni.
Ezt megelőzendő a magyar állam arra kézül, hogy szigorúbb rendszert állítson fel a menedékstátuszt kérők ellen. Az egyik módosítás a lap szerint a Rogán Antal által felvázolt, kiemelten "védendő közösségi szimbólumok és értékek" témáját érintené. Kormánypárti források szerint a javaslat nem nevez meg konkrét szimbólumokat, ezek védelmében ugyanis a Ptk. szerint most is fel lehet lépni. A Fidesz javaslata ezt úgy terjesztené ki, hogy közösséget bántó jogsérelem ellen közhatalmúlag is fel lehessen lépni, tehát az állam is beavatkozhatna, ha egy közösséget vélt vagy valós sérelem ér.
A Fideszen belül riadalmat keltenek azok az adatok, amelyek szerint az 500 milliós lakosú Európai Unióban közel 30 millióan vannak a menekültek. Magyarországon a két évvel ezelőtti kétezerről 2014 végére 40 ezerre nőtt a menedékkérők száma.
Egy kormánypárti politikus a VS.hu-nak azzal magyarázta a Fidesz lelkesedését a témával kapcsolatban, hogy ezzel sikeresen gyengíthetik a Jobbikot. Szerintük az országnak is káros lenne, ha a szélsőséges párt karolná fel a bevándorlás témakörét.