A Demokrata főszerkesztője szerint egész másról volt szó múlt pénteken az Orbán Viktor és a médiavezetők közötti műhelybeszélgetésen. A miniszterelnök nem azt mondta, hogy nem kapnak állami hirdetéseket a jobboldali médiumok, hanem az elmúlt évet értékelte.
Tagadta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője azt a sajtóértesülést, miszerint Orbán Viktor kormányfő egy múlt heti találkozón azt mondta volna, hogy ezután a kormány a közmédiára koncentrál, és csak ott jelentet meg hirdetéseket.
Bencsik András csütörtökön elmondta: a kétórás találkozót, amelyen - a híresztelésekkel ellentétben - nem csak jobboldali médiumok vezetői, főszerkesztői voltak jelen, múlt pénteken délután 13 órakor tartották a Parlamentben.
A "műhelybeszélgetésen" Orbán Viktor értékelte az elmúlt évet, és megfogalmazta az idei kormányzati ciklus kihívásait is, de "pénzről nem volt szó" - tette hozzá a főszerkesztő.
A VS.hu több független forrásra hivatkozva csütörtökön azt írta: Orbán Viktor arról beszélt, hogy a jövőben a közmédiát tekinti a legfontosabb csatornának a kormány és a Fidesz üzeneteinek közvetítésére. "Orbán azt is mondta, hogy a meghívottak ne számítsanak arra, hogy jelentősebb mértékű állami hirdetéshez jutnak a következő időszakban, a saját lábukon kell majd megállniuk" - áll a cikkben.