Még soha nem volt munkahelye, mégis mindig dolgozott. Franciatanár és varrónő, egyébként pedig evőeszközök nyelét díszíti színes gyurmával, amiből egy sikeres vállalkozást épített fel. Csomósné Verebéli Apollóniával, az ApolKAnalak készítőjével beszélgettünk. Életbűvészek 6. rész.
Apolka előre figyelmeztet, hogy nem bír sokáig egy helyben ülni, és ez az állítása elég hamar be is bizonyosodik. Amíg beszélgetünk, fel-fel pattan és elszalad a szoba egyik-másik sarkába, hogy mondandóját egy újabb tárggyal illusztrálja. Előkerülnek 16 évvel ezelőtti kiskanalak, amelyek annak idején a vállalkozásához az ihletet adták, majd büszkén mutatja a gyermekei által legutóbb készített remekműveket.
Apolka, amellett, hogy franciát tanít, varr, és evőeszközök nyelét díszíti, még országos bajnok búvárúszó is. A tengerre nemigen jut el a családjával, inkább velük van, minthogy „hajszolja a pénzt”.
Soha nem dolgoztam
„Nekem még soha nem volt munkahelyem. Mindig olyasmivel foglalkoztam, amit szeretek, ezért akár úgy is fogalmazhatnék, hogy még egy percet sem dolgoztam. Nem is tudnék másképp élni. Nem vagyok egy hisztis nő, de ha olyan dolgot kell csinálnom, amit nem szeretek, az katasztrófa.” Apolka tisztában van azzal, hogy Magyarországon ma nem könnyű a helyzet, de szerinte, ha valaki valóban dolgozni akar, és rátalál arra, amit szívesen csinál, akkor meg lehet élni. „Igaz nem elég egy dologgal foglalkozni”. Asztalán a készülő kiskanalak mellett bevetésre vár két varrógépe is. „Ez is a munkámhoz tartozik. Varrás, nyelvoktatás és a kiskanalak. Ez a három dolog folyamatosan jelen van az életemben, csak az változik, hogy éppen melyik kerül előtérbe.”
Mint mondja, ő is tipikusan az a kisgyerek volt, aki mindig kreált valamit: varrt, üveg- és gipszképeket készített, hűtőmágneseket gyártott. „Minden évben találtam egy új hobbit. Anyukám mondogatta is, hogy kislányom, neked mindig van valami hóbortod.” Ilyen hóbortnak tekinthető az is, hogy tizennyolc évesen jelentkezett a jogi egyetemre. „Ebből is látszik, hogy még azt sem tudtam, mit akarok. De szerencsére nem vettek fel.” Hogy hasznosan teljen a rászakadt szabadság, egy családi ismerős segítségével Franciaországba ment bébiszitterkedni. Egy nantes-i családhoz került, ahol az ellátásért és a szállásért cserébe heti egy alkalommal vigyáznia kellett a gyerekekre. Közben szülei anyagi támogatásával nyelviskolába járt, ahol annyira megszerette a francia nyelvet és egy annyira jó tanára volt, hogy elhatározta: „ha csak fele olyan jó leszek, mint ő, én akkor is franciatanár leszek.” Miután hazajött Magyarországra, azonnal felvették a szegedi egyetem francia szakára.
Férje, akivel az egyetem ideje alatt ismerkedett meg, és aki korábban iskolában dolgozott rendszergazdaként, azt tanácsolta Apolkának, hogy ha tényleg tanítani akar, akkor az iskolákat messzire kerülje el. Apolka magántanár lett, már az első évben 26 tanítványa volt, és 9 évig csak otthon, illetve nyelviskolában dolgozott. „Elég szigorú tanár voltam. Viszont ha valakinek azt mondtam, hogy 18 hónap múlva sikeresen nyelvvizsgázni fog, akkor az úgy is lett.”
Beindul a kiskanálbiznisz
Apolka, amikor úgy döntöttek, hogy babát szeretnének, folyamatosan kezdte leépíteni a tanítást, egyre inkább előtérbe kerültek a kreatív tevékenységek. Hűtőmágneseket készített cégek számára, játszószőnyegeket varrt gyerekeknek, de már ott voltak a kiskanalak is. „Még évekkel korábban Franciaországból kaptam két, gyurmafigurával díszített kiskanalat." Ezek adták az ötletet. Azokon a kanalakon túlságosan nagyok voltak a figurák, nehéz volt kézben tartani őket. Ezért Apolka arra törekedett, hogy amiket ő készít, azok ne csak szépek, hanem továbbra is mindennapos használatra alkalmasak legyenek. Természetesen azonnal minden ismerőse Apolka-féle kiskanalat akart, unokatestvére és ikertestvére nógatására pedig egy évvel később regisztrált egy internetes kézműves oldalon, aminek hatására özönleni kezdtek a megrendelések.
Férjével és két gyermekükkel egy kecskeméti társasház tetőtéri lakásában, egy igazi kis kuckóban élnek, és mivel mindketten szabadúszók, itt is dolgoznak. Míg Apolka a szoba egyik felében alkot, addig programozó férje a másik felében dolgozik. „Néha írunk egymásnak e-mailt is”. Az évek során jól működő munkaközösség is kialakult közöttük. Apolka ma már havonta több száz kiskanalat, villát, kést készít el, aminek nagy része külön megrendelésre, általában ajándéknak készül, viszont a papírmunkát ki nem állhatja. Saját bevallása szerint még a könyvelőhöz sem hajlandó elmenni, ezért férje intézi a vállalkozás körüli teendőket. A férje készítette el a weblapot, kezeli a Facebook-oldalt, intézi a könyvelést, postázza a megrendeléseket, és lefotózza a legújabb elkészült darabokat a „műteremben”, ami egyébként a nappaliban található kanapé. „A férjem egy angyal. Igazából ő tolja a szekeremet.”
Mesefigurák kíméljenek!
Apolka már év közben is készül a karácsonyi szezonra, ugyanis ilyenkor nagyon besűrűsödnek az események, még december 23-án is érkeznek megrendelések. Ő pedig nagyon nehezen mond nemet egy-egy felkérésre. „Egyedül a mesefigurákkal állok hadilábon, mert azoknál túlságosan meg van kötve a kezem. Minden részletnek pontosan megvan a helye, hogy hova kell kerülnie. Ráadásul az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon hamar megunnak egy-egy karaktert, és utána nem hajlandóak használni ezeket az evőeszközöket.” Egyébként minden egyedi ötletet szívesen elkészít, a saját figuráinak a feléhez a vásárlói adták az ötletet.
Több kiskanala az Iparművészeti Lektorátus által zsűrizett darab, ezeket a díszítőmintákat más nem használhatja. Bár mint mondja, ez a szabály sajnos könnyen kijátszható, mivel a munkafolyamatot nem tudja levédetni, ezért elég egy apró részletet megváltozatni az eredeti mintán ahhoz, hogy ne számítson utánzásnak. Akadt is már néhány lelkes „követője”. „Nekem az az előnyöm, hogy mivel régóta foglalkozok ezzel, sikerült megtalálni azokat a forrásokat, ahol olcsóbban jutok jó minőségű alapanyagokhoz, szép evőeszközökhöz. A baj csak az, hogy az egyszeri vásárló nem látja a két termék közötti minőségi különbséget. Megveszi ugyanazon az áron vagy kicsit olcsóbban az utánzatot, ami persze hamar tönkremegy.”
Az ApolKAnalak minőségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a háztartásukban évek óta használatban lévő darabok. „Mondjuk a forrásban lévő vizet annyira nem szeretik, de akkor sincs nagy probléma, ha valami baleset történik velük, ugyanis garanciát vállalok rájuk és kijavítom a hibákat. Kivéve akkor, ha valaki direkt lerágja a díszítést róluk.” Merthogy ilyen is előfordult már.
Nem akarok senkinek a főnöke lenni
Apolka már hét éve töretlenül díszíti az evőeszközöket, bár azt ő maga sem érti, hogy miért nem unta még meg. „Tegnap este is itt ugráltam örömömben, és mutattam a férjemnek, hogy nézd, milyen szép lett az új muffinos kanál! Azt hiszem, ez nálam valamifajta defekt lehet. Én alapvetően egy nagyon vidám ember vagyok, és szeretek egyedül, nyugiban vidám dolgokon gondolkodni, miközben dolgozom. Ha nagy ritkán szomorú dolgok járnak a fejemben, akkor szinte semmit nem haladok.”
A vállalkozását nem szeretné bővíteni. Mint mondja, ő ebben az egészben elsősorban nem a pénzkereseti lehetőséget értékeli. „Én nem akarok senkinek a főnöke lenni. Attól tartok, hogy ha alkalmazottaim lennének, akkor megszűnne ez a harmónia, amiben jelen pillanatban a férjemmel és a családommal létezünk. Nekem pedig éppen ez a legfontosabb az egészben.”
| Keressük |
| Van olyan a közelében, aki a semmiből épít várat? Egy ötletének köszönhetően a jég hátán is megél? Forintokból rakja össze a megélhetését, de nem is vágyik vagyonokra? Leginkább azt szeretné, hogy azt csinálhassa, amit szeret? Mindeközben még a környezetével is jót tesz? Ha ismer ilyen életbűvészt, ne habozzon, írja meg k.ilias@hvg.hu-ra. |
