2014. december. 03. 17:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. december. 03. 17:54 Itthon

Tüntetők után nyomozó Hír Tv: reagált a Klik

Szerettük volna megtudni a Klik véleményét arról, hogy a Hír Tv stábja kedden rátört az iskolában egy kormányellenes tüntetésen felszólaló tanárra. Szerettük volna megtudni azt is, indítanak-e vizsgálatot a szakszervezetek kérésére. Ehelyett megtudtuk, a Klik számára fontos a gyermekek és a tanárok védelme, illetve hogy a sajtóiroda megad minden segítséget az újságíróknak.

Kedden derült ki, hogy előzetes bejelentés nélkül munkahelyén keresték fel a Hír Tv munkatársai Nagy Emília középiskolai tanárt, aki éppen diákok társaságában volt, amikor megjelentek a tévések. A budapesti pedagógus nemrég felszólalt egy kormányellenes tüntetésen. Nem sokkal a Hír Tv stábjának távozása után érkezett meg az iskolába egy megkeresés, amit a Hír Tv küldött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ központi sajtóosztályának. Ebben engedélyt kértek interjúhoz Nagy Emiliával és az igazgatóval, mert úgy tudják, Nagy Emília ellen vádat emeltek egy csalási ügyben. Nagy Emília azt mondta, hogy soha nem emeltek ellene vádat semmilyen hasonló ügyben, ezért fogalma sincs arról, mit talált róla a Hír Tv.

Az Oktatási Hálózat az eset után nyílt levelet intézet a tévécsatornához, amelyben azt írták, "a Hír Tv rajtaütését nem tudjuk máshogy értelmezni, mint a civilek ellen nemtelen eszközökkel folytatott kormányzati hajtóvadászat újabb lépését", és tiltakoznak ez ellen.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is felháborodott az eset miatt, és vizsgálatot követeltek az NMHH -tól és a Kliktől.

Mi pedig szerettük volna megtudni, hogy a Klik egyébként adott-e engedélyt a Hír Tv-nek a forgatáshoz, indítanak-e vizsgálatot, illetve egyáltalán mit szólnak a történtekhez. A Klik sajtóosztáya viszont úgy válaszolt a kérdéseinkre, hogy lényegében nem válaszolt.

"Az intézményt érintő kérdésekben tévés forgatásról az intézményvezető illetékes dönteni. Jelen esetben az intézményvezető, ahogy tudomást szerzett róla, hogy a Hír Tv az iskola épületén belül előzetes bejelentés nélkül forgat, azonnal intézkedett. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számára a legfontosabb a gyermekek és a pedagógusok védelme, a nevelés-oktatáshoz szükséges megfelelő feltételek biztosítása, az intézmények nyugodt, zavartalan működése. Ezért is kérjük a sajtó munkatársait, hogy esetleges forgatásról, riportról, interjúról mindenképpen előre egyeztessenek az intézmény vezetőjével, valamint a Klik Sajtóirodája is megad minden segítséget, amennyiben ezt előre jelzik."

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.