2014. november. 06. 06:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 06. 08:47 Itthon

Fellebbez az ELTE-ről elküldött HÖK-ös

Fellebbez az a hallgató, akit kitiltottak az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karáról, miután az intézmény kari fegyelmi bizottsága lefolytatta a fegyelmi eljárást a tavalyi gólyatáborban történt erőszakos cselekmények miatt – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Bubla Áron a lapnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte semmiféle elhallgatás nem történt, ezért fellebbez a határozat ellen, és akár munkaügyi bíróság elé is kész vinni az ügyet. Azt mondta, számára az lenne elfogadható, ha az egyetem visszavonná a kizárásáról szóló határozatot.

"Nagyon elfogult ítélet született, amelyben engem és néhány kollégámat próbálnak meg kikiáltani főkolomposnak, pedig a leghatározottabban állítom, szó sem volt az ügy eltussolásáról" – fogalmazott a hallgató.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.