2014. november. 05. 10:15 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 05. 12:39 Itthon

Tényleg szólt amerikai kitiltásáról a NAV-elnök Varga Mihálynak

A NAV-elnök valóban elmondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, hogy rajta van az USA-ból kitiltottak listáján - reagált a minisztérium Vida Ildikó mai interjújára. Nap közben kiderült, Vida Ildikó kedden szólt a miniszternek.

Varga Mihály "a Magyar Nemzet interjújának mai megjelenése előtt" valóban tájékoztatást kapott a NAV elnökétől az őt érintő amerikai kitiltásról - reagált az NGM a Magyar Nemzet Vida Ildikóval készült interjújára.

Ebben az adóhatóság vezetője azt mondta, jelezte egy kormányzati illetékesnek a kitiltását, bár nem árulta el, kinek. Kétszer is megismételte viszont a lapnak, hogy a kormány tudott az ügyről.

A nemzetgazdasági miniszter október 21-i kormányszóvivői tájékoztatón a NAV-elnök esetleges kitiltásáról azt mondta, minden, az adóhivatal elnökének munkavégzésével kapcsolatos információ el kell, hogy jusson hozzá, és ilyen információt nem kapott. Akkor hozzátette, nem tett fel ezzel kapcsolatban külön kérdést Vida Ildikónak, ahogyan a hivatal többi munkatársát sem kérdezte végig arról, érintett-e esetleg az ügyben.

Később Kurucz Éva kormányszóvivő azt közölte, Vida Ildikó közvetlenül az interjú előtt tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztert. Maga Varga Mihály ezt követően egy szerdai rendezvényen újságírók előtt hozzátette, a NAV-elnök előző nap, azaz még kedden szólt neki az ellene elrendelt amerikai beutazási tilalomról.

Az NGM mai közleményében azt is közölte, továbbra sem tudják, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó beutazását az USA-ba és a NGM várja azokat az amerikai információkat, ami alapján az adott ügyben is vizsgálatot tud indítani.

Az NGM utasítására a NAV tovább folytatja azt a már korábban megkezdett vizsgálatot, amelyet a Bunge Zrt. bejelentése alapján az adóhivatal az ÁFA-visszaélések ügyében indított - írta a tárca. "Mindent megteszünk az ügy alapos kivizsgálása érdekében" - tették hozzá.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.