2014. október. 20. 18:28 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 20. 18:28 Itthon

Bíróságon is megtámadja a Fidesz a baloldal salgótarjáni győzelmét

A fideszes polgármesterjelölt a választási bizottságnál is próbálkozott, de az elutasította a beadványát. Salgótarjánban Dóra Ottó, a baloldal jelöltje nyert, de csak pár tucat szavazattal verte meg fideszes ellenfelét, aki szerint a történtek a választási csalás gyanúját is felvetik. Székyné Sztrémi Melinda azt mondta, "nem adhatják meg magukat felemelt kézzel".

Bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az önkormányzati választások ügyében a Fővárosi Ítélőtáblához a Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje. Székyné Sztrémi Melinda közölte: a szavazatok újraszámlálását és új választás kiírását szeretné elérni.

A területi (Nógrád megyei) választási bizottság (tvb) pénteken elutasította a polgármesterjelölt hasonló beadványát. A bírósághoz a határidő lejárta, hétfő délután négy óra előtt nem sokkal adta be kérelmét és - mint fogalmazott - „a választás tisztaságát befolyásoló eseményekről szóló” dokumentumokat.

Székyné Sztrémi Melinda megismételte: „több olyan esemény is történt Salgótarjánban az önkormányzati választáson, ami felveti a választási csalás gyanúját, és összeegyeztethetetlen a választás alapelveivel”. Közölte: előfordult, hogy a baloldal delegáltja bement a szavazófülkébe a szavazóval, többen közülük tollal a kezükben számlálták a szavazatokat, volt olyan szavazókör, ahol a második körben negyvennel több szavazólap volt a rendszerben, mint amennyi az első számlálásnál, valamint tömegesen szállítottak szavazókat a választásra. 

A területi választási bizottság egyebek között azzal utasította el Székyné Sztrémi Melinda fellebbezését, hogy a „láthatóan választási mozgósítást végezve” szöveg nem értékelhető. A benyújtott tanúvallomás pedig azért aggályos bizonyíték a tvb szerint, mert a szavazatszámláló bizottságban ülő Fidesz-KDNP-s megbízottak aláírták a szavazóköri, valamint a napközben vezetett bizottsági jegyzőkönyvet, és nem kértek külön rögzíteni semmilyen hasonló cselekményt. 

Fideszes jelölt: "Nem adhatjuk meg magunkat felemelt kézzel"

Az idő rövidsége miatt sok reményt nem fűznek a konkrét esetek kivizsgálásához, de „nem adhatjuk meg magunkat felemelt kézzel, ezzel tartozunk a választóinknak” - fogalmazott Székyné Sztrémi Melinda. 

Az ítélőtáblának három nap áll a rendelkezésre, hogy döntsön a felülvizsgálati kérelemről, de általában huszonnégy órán belül megszületik a döntés. 

Ha Salgótarjánban nem kell újraszámlálni a szavazatokat, illetve új választást tartani, akkor szerdán dönthetnek a közgyűlés alakuló ülésének időpontjáról, és ebben az esetben valószínűleg hétfőre hívják majd össze a testületet. 

Az önkormányzati választás nem hivatalos eredménye szerint Salgótarjánban Dóra Ottó, az DK-Együtt-MSZP-Tarjáni Városlakó Egyesület-ST közös jelöltjeként 5376 szavazatot szerzett, ezzel a voksok 42,88 százalékát szerezte meg. A Fidesz-KDNP által jelölt Székyné Sztrémi Melinda ötvennel kevesebb, azaz 5326 szavazatot szerzett. A tíz salgótarjáni választókerületből hetet a baloldali összefogás, hármat a Fidesz-KDNP jelöltje nyert. A kompenzációs listáról bejutottakkal együtt a közgyűlésbe kilenc képviselőt delegálhat az DK-Együtt-MSZP-Tarjáni Városlakó Egyesület-ST, ötöt a Fidesz-KDNP és egyet a Jobbik.

Hirdetés