2014. október. 19. 12:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 19. 12:39 Itthon

Kitiltási botrány: "a korrupciós bélyeg a teljes kormányon ragad"

Az MSZP vasárnap felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy soron kívüli vizsgálattal derítse ki, az Egyesült Államok mely kormányzati szereplők beutazását tiltotta meg korrupció gyanúja miatt - jelentette be Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, az Egyesült Államok által megfogalmazott "korrupciós bélyeg mindaddig a teljes kormányon ragad", amíg a kormányfő nem tisztázza az érintettek személyét. Harangozó Tamás álságosnak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati nyilatkozatát, amelyben a tárcavezető teljes nyilvánosságot várt el az Egyesült Államoktól a beutazási tilalom ügyében. A kormány és a Fidesz ugyanis jól tudja, hogy az amerikai fél a személyiségi jogok védelme érdekében nem teszi közzé az érintettek nevét - fejtette ki az ellenzéki politikus.

Az MSZP ezért úgy látja, kizárólag Orbán Viktor tisztázhatja a történteket egy olyan soron kívüli vizsgálattal, amelyben minden miniszternek és állami szerv vezetőjének büntetőjogi felelőssége tudatában kell nyilatkoznia érintettségéről. A miniszterelnöknek ezt követően az Országgyűlés előtt kell beszámolnia ezen vizsgálat eredményéről - mondta Harangozó Tamás, aki szerint Orbán Viktor "menekül a felelősség elől", ha nem így jár majd el.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.