2014. október. 18. 18:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 18. 18:45 Itthon

Egy-egy szavazat is felülvizsgálati kérelemhez vezetett Zalában

Az elmúlt napokban a területi választási bizottság által hozott döntésekkel szemben négy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be szombat délutánig Zalában - közölte Mester László, a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetője.

A zalamerenyei és a becsvölgyei polgármester-választással kapcsolatos másodfokú döntések ellen, továbbá a kisbucsai és a lovászi választás körülményeit kifogásoló beadványról született döntés miatt nyújtottak be az érintettek felülvizsgálati kérelmet a Pécsi Ítélőtáblához - közölte Mester László.

Zalamerenyén szavazategyenlőség alakult ki két polgármesterjelölt között azt követően, hogy a vasárnapi voksolás eredménye ellen fellebbezést nyújtottak be a területi választási bizottsághoz. A településen 134 választópolgár adta le a voksát, az urnákban egy olyan szavazólap volt, amelyet érvénytelennek minősített a helyi választási bizottság. 

Az első eredménymegállapítás szerint a független Papp Sándor 67, a Fidesz-KDNP színeiben induló - eddig a települést függetlenként irányító - Ódor László Lajos 66 voksot szerzett polgármesterjelöltként. A területi választási bizottság azonban érvényesnek tartotta a korábban érvénytelennek minősített egyetlen szavazólapot, és így szavazategyenlőség alakult ki.

Becsvölgyén szintén egyetlen szavazattal nyert a független Kovács Gyuláné, de az ezzel szemben beadott jogorvoslati kérelmet másodfokon érdemi vizsgálat nélkül elutasította a területi választási bizottság, mert nem szerepelt benne, hogy milyen jogszabály sérülhetett. 

A településen 389-en szavaztak, a leadott voksok között hat érvénytelent találtak. A két független polgármesterjelölt közül az eddigi polgármester, Magai Ágota 191, kihívója, Kovács Gyuláné 192 érvényes szavazatot kapott.

A Kisbucsán, illetve a Lovásziban tartott választás körülményeit - a szavazók állítólagos befolyásolását - kifogásoló korábbi beadványokat a Zala Megyei Területi Választási Bizottság másodfokon szintén formai okok miatt érdemi vizsgálat nélkül utasította el.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.