Ahogy Orbán megígérte, célegyenesben a kancellárok kinevezése
Napokon belül kiderül, kik lesznek az egyetemi kancellárok – írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma. Pénteken Orbán Viktor elismerte, hogy miatta csúsznak a kinevezések, de október végéig megtörténik az is.
Már megvannak nevek a kancellári posztokra – írta csütörtökön a Napi Gazdaság. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a lapnak elmondta: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a tárca elküldte a kancellárokról szóló felterjesztést a Miniszterelnökségnek. A kinevezésekről a kormányfő dönt.
A kancellároknak eredetileg szeptember 1-jére kellett volna a felsőoktatási intézmények élére állniuk, de a több mint 300 jelentkező miatt a kormány október végére módosította a határidőt. Orbán Viktor a múlt hét pénteki rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy neki nem volt még ideje a kinevezésekre, de most már sort kerít rá.
Azt a mintegy 160 jelentkezőt, akinek a pályázata túljutott az első fordulón, az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárságán hallgatták meg.
A lap információi szerint a szóbeli elbeszélgetések szakmai bizottság előtt zajlottak, a minisztérium helyettes államtitkári szinten képviseltette magát. A legfeljebb húszperces interjúk során a pályázóknak – akik között volt olyan is, aki 19 felsőoktatási intézmény kancellári posztjáért is versenybe szállt – inkább átfogó jelleggel kellett beszámolniuk terveikről – írták.