2014. október. 12. 22:37 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 12. 22:41 Itthon

Szoros az eredmény a négyszeres választásról hírhedt faluban

Ezúttal is szoros eredmény alakult ki a zalai Bödeházán, ahol négy évvel ezelőtt háromszor kellett megismételni a polgármester-választást először szavazategyenlőség, majd a jogszabályok többszöri megsértése miatt.

A vasárnapi voksoláson 41 választópolgár adhatta le szavazatát a szlovén határ menti településen, és 40-en szavaztak is, 21 vokssal Büki László, a települést már 2002 óta vezető, függetlenként induló polgármester nyert, míg kihívója, Káldi Lászlóné szintén független jelölt 19 szavazatot kapott.

A kistelepülésen a 2010-es önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki, a két jelölt akkor ugyanaz volt, mint az idei voksoláson. Az egyenlőség miatti eredménytelenség következményeként azonban háromszor kellett megismételni a polgármester-választást, mert olyan számban jelentkeztek be a faluba új lakók, hogy az jelentősen befolyásolta az eredményeket, ezért azokat meg kellett semmisíteni.

A 2010 októberi választáson még 47 lakosú falu névjegyzékében 2011 januárjában már 84-en szerepeltek, február elején 73-an, míg az utolsó, végül eredményes február végi szavazáson 66 állandó lakost sorolt fel a lista. A polgármesteri tisztséget a negyedik voksoláson is Büki László nyerte el 33 szavazattal, Káldi Lászlóné akkor 29 voksot kapott.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság még a 2011 januárjában tartott voksolás után közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást indított Bödeházán. A nyomozás végül vádemeléssel zárult, Büki László, illetve további 28 ember került a vádlottak padjára a tömeges bejelentkezések kapcsán, közokirat-hamisítás miatt.

A Lenti Városi Bíróság 2011 decemberében hozott jogerős ítéletével bűnösnek találta a polgármestert 21 rendbeli, bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, mert 21 rokonának, ismerősének írta alá a lakcímbejelentőjét, hogy az időközi választáson szavazni tudjanak.

A polgármesternek ezért 275 ezer forint pénzbüntetést kellett fizetnie, két további vádlott társát – akik szintén több embernek tették lehetővé, hogy az otthonukba bejelentkezzenek – szintén pénzbüntetésre ítélték, míg a vádlottak többségét próbára bocsátották.

Miután a büntető törvénykönyv rendelkezései szerint jogerős pénzbüntetés esetén mentesül az elítélt a hátrányos jogkövetkezmények alól, Büki László ezért büntetlen előéletűnek minősült, így megtarthatta polgármesteri pozícióját.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.