Itthon MTI 2014. szeptember. 09. 05:59

Lassan kezdődik az ellenzék által forszírozott közgyűlés, amelyre végül el sem mennek

Tarlós István kedden reggel hét órára összehívta a Fővárosi Közgyűlést. Az ülés összehívását az ellenzék indítványozta, hogy a BKV-ről tanácskozzanak, de végül el sem mennek a korai időpont miatt.

Rendkívüli ülésre hívták össze ma reggel hét órára a Fővárosi Közgyűlést. A testület összehívását szocialista és független képviselők indítványozták, egyebek mellett a BKV gazdálkodását érintő kérdések miatt, ugyanakkor a pártok pénteken azt közölték, hogy az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Jobbik sem vesz részt az ülésen.

Az MSZP fővárosi frakciója és a PM független közgyűlési képviselői pénteki közleményükben tudatták, hogy nem vesznek részt az általuk kezdeményezett rendkívüli ülésen. Döntésüket azzal indokolták, hogy Tarlós István főpolgármester nem tud vagy nem akar elszámolni főpolgármesterségének négy évével, a kudarcaival és korlátaival. Szerintük ezt bizonyítja, hogy a fideszes városvezetőség ismét egy indokolhatatlan időpontra – reggel 7 órára – hirdette meg a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését.

MTI / Beliczay László

A Jobbik közgyűlési képviselője, Szabó György pénteken azt közölte, hogy a Jobbik szerint a szocialisták pártjuk választási eredményeinek javítása érdekében javasolták a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli összehívását, ezért azon nem vesznek részt. Szabó György közleményében az írta, hogy a kezdeményezés formáját és időzítését Budapesthez méltatlannak tartja, jogi értelemben pedig "még falusi szinten is" aggályosnak.

Tarlós István, a kormánypártok főpolgármester-jelöltje hétfő reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: "erősen kétséges", hogy a Fővárosi Közgyűlés keddre összehívott rendkívüli ülése "létrejön". A baloldali ellenzéknek nem megfelelő az ülés kora reggeli időpontja, és a Fidesz-frakció is bejelentette, hogy nem vesz részt a rendkívüli ülésen – mondta. Tarlós István úgy fogalmazott: nem tudja, miről fog szólni a rendkívüli ülés, amelyet a baloldali ellenzékiek kezdeményeztek, "majd – mivel reggel hét órakor kezdődne –, bejelentették, hogy az az ő bioritmusukkal nem fér össze".

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.