Elutasították a magyar kormány fellebbezését Stasbourgban
A kormány az egyházügyi törvény elmarasztalása ellen fellebbezett. Az Emberi Jogok Európai Bírósága honlapján közölte: törvényerőre emelkedett az áprilisi elsőfokú döntésük, amely kártérítést ítélt meg a kisegyházaknak.
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen.
A strasbourgi testület honlapján hozta nyilvánosságra, hogy törvényerőre emelkedett az elsőfokú ítélet.
Korábban kilenc kisegyház fordult a bírósághoz panasszal, hogy sérült a gyülekezési és egyesülési szabadságuk azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státuszuktól.
Az elsőfokú ítélet azt is kimondta, hogy az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után.
A magyar Alkotmánybíróság tavalyi határozatában már megsemmisítette az egyházügyi törvényt.
A strasbourgi bíróság áprilisi ítélete szerint a magyar állam nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy ne lett volna kevésbé drasztikus megoldás arra, hogy a bizniszegyházakat kirostálja. Emellett a bírák szerint nem összeegyeztethető az állammal szemben támasztott vallási semlegesség követelményével, hogy a vallási közösségeknek a parlamenttől kell kérniük, hogy újra egyházi státust kaphassanak, és objektív indok nélkül más megítélés alá esnek az anyagi juttatások tekintetében, mint a bejegyzett egyházak.
A kilenc kisegyházat képviselő ügyvéd áprilisban azt mondta a hvg.hu-nak: az ítélet lényege, hogy európai normát sért, hogy az alaptörvény módosításával fogadták el a törvényt, így nem kerülhetett az alkotmánybíróság elé.