Itthon MTI 2014. szeptember. 03. 13:02

"Nevetséges Tarlós István és Lázár János színjátéka"

Érthető, hogy a kampányban a Fidesznek és Tarlós Istvánnak is érdeke eljátszani, hogy a főpolgármester Budapest érdekeit képviseli, de a tény ezzel szemben az, hogy az elmúlt években semmi ellenállást nem tanúsított, amikor a kormány sorra elvette a főváros hatásköreit és forrásait – írta az LMP főpolgármester-jelöltje.

Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint nevetséges a Tarlós István főpolgármester és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter között hónapok óta zajló színjáték a fővárosi fejlesztési forrásokról.

Csárdi Antal szerdán közleményben azt írta, megértik, hogy a kampányban a Fidesznek és Tarlós Istvánnak is érdeke eljátszani, hogy a főpolgármester Budapest érdekeit képviseli, de a tény ezzel szemben az, hogy az elmúlt négy évben semmilyen érdemi ellenállást nem tanúsított, miközben a kormány sorra elvette a főváros hatásköreit és forrásait.

Csárdi Antal
MTI / Bruzák Noémi

Az LMP szerint a kormány Brüsszelre hárítja a felelősséget az uniós források ügyében, miközben lennének fővárosi fejlesztésekre is felhasználható uniós összegek, és a költségvetési pénzből is meg lehetne valósítani ezeket a projekteket.

A politikus hozzátette: Tarlós István tehetetlen a kormánnyal szemben, valódi lobbiereje láthatóan nincsen, miközben konfliktusokat nem mer vállalni. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy miből fogják finanszírozni az életveszélyes hármas metró felújítását, pedig ez a kormány felelőssége lenne – írta Csárdi Antal.

Mint arról beszámoltunk, Tarlós István és Lázár János megújuló nyilatkozatháborút folytattak kedden a következő EU-s támogatási ciklus pénzeinek felhasználásáról. Tarlós szerint ugyanis fontos budapesti projektekre nem szán pénzt a kormány.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?