Itthon hvg.hu 2014. szeptember. 03. 10:15

Kirúgtak egy embert Falus stábjából a vödrös videó miatt

Meglett az első áldozata Falus Ferenc jegesvizes-vödrös videójának, mivel úgy ment ki a netre, hogy arról a főpolgármester-jelöltet támogató pártok nem tudtak – írja az Index.hu.

Falus Ferenc múlt heti vödrös videója után a pártvezetők annyira kiakadtak, hogy eldöntötték, mostantól nem hagynak nagy mozgásteret saját főpolgármester-jelöltjüknek – írja az Index.hu egy baloldali politikusra hivatkozva szerdai, Falus Ferenc kampányáról szóló cikkében.

A sztori ismert: a baloldali pártok által főpolgármester-jelöltként közösen támogatott volt tiszti főorvos is elkészítette azt a videót, amelyen emberek jeges vízzel öntik le magukat, hogy egy bénulásos betegségre felhívják a figyelmet, aztán mellé még jótékonykodnak is, de Falus családi körben készített videója kínosan amatőr lett.

Bár Falus a saját kampánycsapatával kezdett dolgozni, a vödrös videó mindent megváltoztatott, a múlt héten elküldtek egy tagot Falus csapatából a vödrös videó miatt, amelynek elkészítéséről és nyilvánosságra hozataláról egyik pártban sem tudtak – írja az Index. Emellett a főpolgármester-jelölt kampányfőnökének, aki Papp Edit, az Erste Bank korábbi vezérigazgatója, a múlt hét óta minden délelőtt egyeztetnie kell az MSZP-s, DK-s és Együtt-PM-es stábbal. Ráadásul Falus sajtómegjelenéseit immár kizárólag az Együtt sajtósai szervezhetik, hivatalosan ennek a pártnak a jelöltje a volt tiszti főorvos.

És akkor mégegyszer következzen a videó:

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.