2014. augusztus. 30. 19:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 30. 19:20 Itthon

Egységes törvénybe foglalják a természetvédelem és a vadgazdálkodás szabályozását

Várhatóan jövőre egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt, az új jogszabály 2016-ban léphet életbe - mondta el a zalai vadászati évadnyitón szombaton a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára.

Bitay Márton a Bakhoz közeli Sohollári-völgyben rendezett hagyományos rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával. Ezzel a vidék megerősítését szolgálva nagyobb bevételt érhetnek el, illetve több munkaerőt foglalkoztathatnak.
   
Kitért arra is, hogy a vadhús hazai keresettségét és külföldi hírét egyaránt szeretnék növelni, és ezzel nagyobb fogyasztásra ösztönözni a magyar és külhoni vásárlókat is.
   
Az államtitkár eredményesnek nevezte az állami erdészeteket érintő közmunkaprogramot, de arról is beszélt, hogy a kormányzati szándék szerint a tűzifa árában szintén rezsicsökkentést kívánnak megvalósítani. Az állami erdészeteknek kell megvizsgálniuk a lehetőséget, hogy miként lehet csökkenteni a tüzelőnek való árát, elsősorban a helyi igények kielégítéséért.
   
Mindezek mellett a 22 hazai állami erdészeti társaságnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a turizmus fejlesztésére. Keresik annak a lehetőségét, hogy az igényeknek megfelelve miként kirándulhatnának többen a hazai erdőkben - jelezte az államtitkár.
   
A zalai vadászati évadnyitó keretében a Vadászok életfájánál, a Hét Vezér Emlékhelyen Bitay Márton mellett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara zalai szervezete, illetve a Zala Megyei Vadászszövetség nevében koszorúzott, illetve emlékezett meg az elmúlt évben elhunyt vadászokról.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.