Itthon hvg.hu 2014. augusztus. 19. 12:34

Index: az orosz titkosszolgálat állhat a tankügy mögött

Az orosz titkosszolgálat állhat a múlt hét végi tankeladással kapcsolatos botrány mögött – írja az Index.

Korábban az alig ismert Hídfő.net portál azt írta, az ukrán válság kirobbanása óta a Magyar Honvédség készleteiből kivont eszközöket egy 2013 októberében alapított cseh társaság szerezte meg, amely elképzelhető, hogy a harckocsikat végül Ukrajnában értékesítette. Az üggyel kapcsolatban az orosz külügyminisztérium pénteken egy közleményt adott ki, amely a cikkre hivatkozva elítélte Magyarországot, mert az ilyen tankeladás megsértette volna az EU-s irányelveket.

Az Index ezzel kapcsolatban azt írja, a magyar tankeladási vád elképzelhető, hogy az orosz titkosszolgálat akciója volt, amely egy ellenhírrel akarta elterelni a figyelmet arról, hogy ők maguk tankokkal támogatják a kelet-ukrajnai orosz szakadárokat. Szakértőkre hivatkozva a lap azt írja, elképzelhető, hogy az orosz külügy feladatul kapta, hogy a szakadárok támogatásával szemben mutassanak fel egy hasonló értékű hírt, és ezúttal ezt sikerült találni, annak ellenére, hogy a T-72-es tankok eladásáról a Honvédelmi Minisztérium már tavaly nyáron, az ukrán válság kirobbanása előtt döntött. 

Szombaton Nyíregyházán át vittek tankokat egy raktárba
Facebook

Az Index emellett azt is felveti, hogy ha valóban az orosz titkosszolgálat áll az ügy hátterében, akkor elképzelhető, hogy az oroszbarát híreknek helyt adó, szélsőjobboldali csoportok által üzemeltetett Hidfo.net oldalnak is ők juttatták el a történetet. 

A lap szerint a tanküggyel Oroszország a magyar kormánynak is üzenni akarhatott, hogy így jelezze, nem teljesen elégedett Budapest elkötelezettségével, a kisebb botrány azonban máris zavart keltett a külügyben, ez pedig azt mutatja, hogy egyáltalán nem biztos a külpolitika iránya.

Szakértők szerint maga a félig igaz információk alapján ellenhír terjesztése, a média meghackelése jellemző az orosz titkosszolgálat módszereire, sőt, korábban a KGB is dolgozott ilyen eszközökkel. A tankeladásból annyi bizonyos igaz volt, hogy korábban adtunk el T-72-eseket egy cseh cégnek, illetve hogy a hétvégén szállítottak át több harckocsit vonattal az ukrán határhoz közeli Nyírtelekre. A HM azt mondta, azért, mert Kalocsán és Kálon felszámolnak két korábbi hadianyag-raktárat.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.