Elkezdte átadni az ünnepi díjakat Balog Zoltán
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. Balog Zoltán szerint személyes példaképekre van szükségünk, és a kitüntetteket emberi plusznak nevezte, akik képesek pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát, nemzetközi szövetségeseket, vagy megsokszorozni azok hatékonyságát.
Balog Zoltán emlékeztetett Szent István példájára, akinek "életműve az elhivatott és elkötelezett ember életműve, titka a személyiség és az alkotás egysége".
"Ha hiszünk abban, amit csinálunk, akkor magunkkal tudunk ragadni mást is, közösséget építünk" – mondta a miniszter, aki a példaképek, illetve a saját vezetőinkbe vetett bizalom fontosságáról is beszélt, és a kitüntetetteket Szent István hétköznapi örököseinek is nevezte.
A Pesti Vigadóban megtartott ünnepségen több mint százan - köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók - vehették át a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztjeit, valamint Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket.
Balog Zoltán Hoppál Péter kulturális államtitkárral együtt átadta a Bessenyei György-, a Népművészet Ifjú Mestere, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula-, valamint a Szinnyei József-díjakat is.