Előfordult korábban is, hogy a szocialista titkosszolgálatok embereit alkalmazták, az viszont új és nem okvetlenül örömteli fejlemény, hogy politikai pozícióba is emelték őket – mondta Kövér László házelnök a Heti Válaszban megjelenő interjújában.
Az elvektől függetlennek látszó döntések akkor is kárt okoznak, ha rövid távon nincs látható hatásuk – mondta Kövér László a Heti Válasz kérdésére, miszerint nem tartja-e rossz üzenetnek, hogy bizonyos kormányzati pozíciókba olyan személyek jutnak el, akik a múlt rendszer ügynöki hálózatát működtették, illetőleg a Fidesz által okkal ostorozott offshore-világhoz kapcsolódnak.
Kövér az interjúban úgy fogalmazott, korábban is előfordult, hogy a szocializmus titkosszolgálatának az embereit alkalmazták, csak eddig politikai pozícióba nem emelték őket. Ez szerinte új fejlemény és nem okvetlenül örömteli.
Hozzátette, hogy a miniszterelnöki felelősséget viszont nem szeretné átvállalni, és úgy gondolja, az emberekkel kapcsolatos minden kérdésben az ártatlanság vélelmére tekintettel kell lenni.
Az interjúban szó esett Soros György szerepéről is, akinek a magyarországi jelenlétét a Heti Válasz szerint a Fidesz korábban örömmel vette, most viszont kárhoztatja. Kövér László erre úgy reagált, hogy a két álláspont között viszont végbement a rendszerváltás.
A házelnök szerint Soros az egypártrendszerű Magyarországon hozzájárult a diktatúra lebontásához, most viszont egy demokratikus országban igyekszik gyengíteni a választáson kormányra jutott erők pozícióját.
Kövér László szerint ma érdemes feltenni a kérdést, hogy a pártállam utolsó éveiben Soros miként kaphatott privilégiumot saját befolyásának a kiterjesztésére a kommunistáktól.