2014. augusztus. 10. 10:26 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 10. 10:03 Itthon

Tabletták levélben: narkót foglalt a NAV

Kábítószer volt egy postai küldeményben Borsodban, ez már a sokadik eset.

Kábítószergyanús küldeményeket talált a postacsomagok között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezúttal levélborítékban adtak fel tablettákat és növényi aprítékokat ismeretlenek – közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.

Áprilisban már három, szintetikus anyagokat tartalmazó csomagot foglalt le a NAV Észak-Magyarországon. A szakértők akkor mindháromról megállapították, hogy kábítószer. 
A most visszatartott csomagok egyikének szakértői vizsgálata már elkészült. Erről is bebizonyosodott, hogy szintetikus kannabinoid, vagyis kábítószernek minősülő anyag.
Elmondása szerint a Magyar Posta miskolci telephelyén végeztek csomagellenőrzést a NAV pénzügyőrei, amikor két könnyű súlyú, ám ehhez képest magas értékmegjelöléssel ellátott levélborítéknál jelzett Iti, a NAV cigarettakereső kutyája.

A borítékokat röntgenkészülékkel is átvizsgálták. Látni lehetett, hogy az egyik valamiféle "vágatot", a másik pedig tablettákat tartalmaz. Mivel a csomagokat csak a feladó jelenlétében jogosultak felbontani a pénzügyőrök, ezért megpróbálták értesíteni a borítékon feltüntetett személyt – közölte Varga Zoltán. 
Miután a feladó és a címzett is fiktívnek bizonyult,  hatósági tanúk jelenlétében nyitották ki a csomagokat. Az egyikben egy átlátszó műanyag tasakban 15 gramm apróra vágott, halványzöld növényi származék volt, a másikban pedig dollárjeles tabletták.     Mindkettőt elküldték a NAV szakértői intézetébe további vizsgálatra. Az egyikről kiderült, hogy az ismeretlen vágott növényszármazék egy új pszichotróp anyag, amely először 4 hónappal ezelőtt bukkant fel Lettországban. A tabletták beazonosítása még folyik.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést a rendőrségen – közölte a sajtóreferens.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.