Itthon MTI 2014. augusztus. 08. 12:40

Ledózeroltak Miskolcon egy nyomortelepet

Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolcon, egy lakásban maradtak, azt körbebontották. Az MTI szerint több helyi nyilatkozó örült a dolognak.

Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolc Martin-kervárosi városrészében pénteken, a valamikori tízlakásos Dráva utcai társasházból nyolc önkormányzati lakást már korábban kiürítettek, egy lakást végrehajtással megvásárolta a város, egy családdal azonban még nem tudott megállapodni az önkormányzat, ők még maradtak, lényegében körbebontották őket. 

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere a helyszínen emlékeztetett arra, hogy 35 ezer miskolci nevével, aláírásával állt ki az önkormányzat nyomortelep-felszámolási programja mellett, ezen gettószerű terület felszámolása után "megyünk tovább, természetesen az ott élőkkel, családokkal egyeztetünk sorsukról és a bontásról egyaránt". Azt mondta, ők elkötelezettek a működő jogrend és a város nyomortelepeinek felszámolása mellett, ebben a küzdelemben nincs visszaút, sosem fognak azoknak a pártjára állni, akik nem tartják be a jogszabályokat, és hosszú évek óta nem fizetik a bérleti és közüzemi díjakat. Elmondta azt is, hogy a Dráva utcai házakban élőkkel egyenként egyeztetettek, ők más lakásokba költöztek.

Megkezdődött egy nyomortelep felszámolása
MTI / Vajda János

A miskolci önkormányzat határozott szándéka, hogy a jogszabályokat betartva jár el, a nyomortelepek felszámolását a szociális érzékenység figyelembe vételével viszi végbe, senki sem kerülhet létbizonytalanságba – tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy a most ledózerolt épület helyén vélhetően egy kisebb városközpontot alakítanak ki. 

A környéken élők közül többen végignézték a munkát, ők örömmel fogadták az évek óta üresen álló romos épületek bontását. Az MTI tudósítójának azt mondták, a háznál kosz és bűz volt, és patkányok éltek az épületben. 

Mindeközben tovább tart Miskolcon a romák demonstrációja, sátraik jelenleg is ott állnak a Városházával szemközti téren, valamint az úgynevezett számozott utcákban, ahonnan a héten bírósági végrehajtást követően egy egyedülálló nőtt és egy családod költöztettek ki.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.