2014. július. 29. 14:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 29. 16:49 Itthon

Nemcsak önkormányzati választás lesz október 12-én

A Nemzeti Választási Bizottság kitűzte az önkormányzati választásának napjára a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását. Összesen 2715 településen lesz valamilyen nemzetiségi választás október 12-én. Kedden nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket is az önkormányzati választásra is.

A testületnek a törvény szerint a nemzetiségi választás időpontját a települési önkormányzati törvény napjára kellett kitűznie és azt kellett meghatároznia, hogy az egyes nemzetiségek hány településen tarthatnak nemzetiségi választást.

Az NVB keddi határozatának mellékletében felsorolták, mely településeken, mely nemzetiségek választását tűzik ki. Azt is meghatározták, hogy a jelölteknek hány ajánlásra van szükségük a nyilvántartásba vételhez.

Megvannak az első jelölőszervezetek az önkormányzati választásra

Kedden nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az októberi önkormányzati választásra a Nemzeti Választási Bizottság: az Együtt - A korszakváltók pártját, a Magyar Munkáspártot, a Demokratikus Koalíciót és az Aquila Pártot.

Mivel jelöltet (a függetlenek kivételével) csak nyilvántartásba vett jelölőszervezet állíthat, a választáson induló jelölőszervezeteknek a választás kitűzése után nyilvántartásba kell vetetniük magukat. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat.

A nyilvántartásba vett jelölőszervezetek listája a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán érhető el.

Nem lehet valaki képviselőjelölt egyszerre két helyen

A Nemzeti Választási Bizottság nem kötelező érvényű iránymutatást fogadott el kedden a többes jelölésekről.

Nem volt egyértelmű ugyanis a választási eljárási törvény illetve a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény azzal kapcsolatban, hogyan kell kiadni az ajánlóíveket annak a jelöltnek, aki azonos jelölési fajtában több településen is indulni szeretne.  

A jogszabály szerint a jelöltek nem indulhatnak azonos jelölési fajtában több településen. Így például nem lehet valaki két községben képviselőjelölt, de lehet ugyanott egyszerre képviselőjelölt és polgármesterjelölt, illetve főpolgármester-jelölt is.

Az NVB iránymutatása szerint ha valaki mégis indulni kíván a jogszabályi tiltás ellenére, akkor a választási informatikai rendszer figyelmezteti majd a választási irodákat a többes jelölésre.

Az ajánlóíveket többes jelölésnél nem adhatják ki a választási irodák, de az érintettek jogorvoslattal élhetnek annál a választási bizottságnál, amely mellett a választási iroda működik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.