Itthon hvg.hu 2014. július. 28. 06:56

Valami nem stimmel Seszták régi aláírásai körül

Véthetett az ügyvédek etikai szabályzata ellen Seszták Miklós fejlesztési miniszter azzal, hogy korábban ügyvédként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, amelyeken ő maga is aláíró – írta a Népszabadság.

Túry Gergely

Seszták Miklós a Nagy és Társa Bt. számos dokumentumát saját aláírásával szentesítette, sőt, a cég ügyvédjeként több esetben maga igazolta az általa aláírt papír hitelességét – közölte a Népszabadság. A lap felidézte, hogy szombaton a nemzeti fejlesztési tárcánál elismerték, a bt.-ben korábban tulajdonos volt a miniszter is.

Egy másik vállalkozás, a Haváz Bt. esetében Seszták Miklós a kültagi viszonyának megszüntetéséről szóló dokumentumot jegyezte ellen saját ügyvédi pecsétjével és aláírásával – tette hozzá a beszámoló.

A lap szerint ezekkel az ellenjegyzésekkel kapcsolatban több súlyos aggály is felmerül, a Magyar Ügyvédi Kamara 1999-es szabályzata ugyanis kimondja, hogy az ügyvéd nem szerkesztheti és ellenjegyzésével nem láthatja el azt a szerződést, amelyben ő maga szerződő fél. 

Habár a jelenlegi miniszter a Nagy és Társa Bt.-nek 1998-ban lett kültagja, ez a státusza 1999 után is, egészen 2001-ig megmaradt, ezalatt több olyan iratot is hitelesített ügyvédként, amelyen kültag is – írta a Népszabadság. A Haváz Bt. kültagjaként és ügyvédként is szignózott irata pedig 2003-as.

A lap által megkérdezett jogi szakértők szerint Seszták Miklós megsérthette az ügyvédi etikai szabályokat, ráadásul sok esetben értelmetlenül, hiszen jegyzőkönyvekhez ellenjegyzés helyett elegendő lett volna két tanú. A szakértők szerint ha nem telt volna le a három év elévülési idő, akár fegyelmi eljárást is lehetne indítani ellene, igaz, hozzátették, az ügy nem tűnik súlyosnak.

A minisztérium sajtóosztályán a Népszabadságnak pénteken azt mondták, a miniszter ügyvédi ellenjegyzései során figyelembe vette a kamara etikai előírásait. Hozzátették, Seszták Miklós ügyvédi tevékenysége ellátása során mindig betartotta a törvényi és szakmaetikai előírásokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.