Itthon hvg.hu 2014. július. 26. 10:43

Orbán: könnyen lehet, eljön a mi időnk

A legfontosabb versenyfutás ma az, hogyan lehet egy olyan államot kitalálni, mely sikeressé tesz egy nemzetet - mondta Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn, a bálványosi szabadegyetemen tartott előadásában. A kormányfő szerint a liberális demokráciának leáldozott, emellett példaként hozott olyan "sztárországokat", mint Oroszország, vagy Törökország. A miniszterelnök szerint eljött a munka alapú társadalom korszaka Magyarországon, emellett az állam újjászervezéséről is értekezett. Orbán a civil társadalmat is bírálta, szerint itt külföldiek által fizetett politikai aktivisták vannak.

Az a gyanú áll itt fenn, hogy a politikában mégiscsak létezik morális egyensúly, most azt történt, hogy a határon túliak szavazata kellett ahhoz, hogy a nemzeti erőknek kétharmados többsége legyen a magyar parlamentben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn, a bálványosi szabadegyetemen tartott előadásában. A kormányfő elmondta, hogy mai mondandója ugyanakkor nem a választásokhoz kötődik.

A rendszerváltás az ő nemzedéke számára az az élmény, amihez viszonyítanak mindent. Ma már azonban hátrányukra van inkább, nem segítségükre a kormányfő szerint. A politika nem spekulatív műfaj, hanem inkább tapasztalati. Ma már a helyzet úgy áll, hogy időközben egy ugyanolyan jelentőségű változás történik a világban, mint amilyen a rendszerváltás volt. A rendszerváltást mint tapasztalatot, semmint referenciapontot használjuk már Orbán szerint. A 2008-as válság a kiindulópont most már szerinte a meghatározó, több haszna lenne, ha a rendszerváltást már nem a jövőről való kiindulás pontjának tekintenénk.

Egy más világ jön Orbán szerint

A 2008-as nagy nyugati pénzügyi válság idején nem volt világos, hogy egy másik világ jön. Mint ahogy a köd megüli a tájat, lassan ereszkedik ránk a tudás, hogy ez egy másik világ, mint hat évvel ezelőtt - tette hozzá Orbán. Jól látjuk, hogy a változások még erőteljesebbek lesznek, mint a 20. század változásai a kormányfő véleménye szerint

Orbán összegyűjtött néhány gondolatot a nyugati világból, mely szerinte meghökkentő. Az Egyesült Államokban például az amerikai elnök többször beszélt arról, hogy átitatta az országot a cinizmus, harcot kell indítani a pénzügyi rendszer cinizmusa ellen. 2008 előtt ezt igen veszélyes lett volna kimondani Orbán szerint. Az amerikai elnök nyíltan beszél nemzeti patriotizmusról is. Nyíltan beszél emellett arról, hogy azokat a cégeket kell támogatni, amelyek amerikaiakat alkalmaznak. Hat-nyolc éve ez elképzelhetetlen lett volna Orbán szerint. A Nyílt Társadalom Alapítvány eközben pedig publikál egy olyan kiadványt, hogy Nyugat-Európa annyira el volt foglalva a bevándorlók problémájával, hogy megfeledkezett a fehér munkásosztályról.

A kérdésa kormányfő szerint az, hogy ez a rengeteg változásnak, ami zajlik, megragadható-e egy, két, három lényegi mozzanata. Én egyetlen ilyen világhelyzet magyarázó gondolatot szeretnék az önök figyelmébe ajánlat - emelte ki Orbán. A világban létező nemzetek közötti, a világban létező erőcsoportok közötti verseny egy új elemmel egészült ki Orbán szerint.

Orbán mondhatni programbeszédet tartott Tusnádfürdőn
Beliczay László/MTI

Nagyjából meg tudjuk mondani, hogy mitől versenyképes egy nemzet, és mitől veszíti el versenyképességét. Sokak szerint nem ez a fő kérdés, én is ide tartozom - tette hozzá Orbán. Egy még fontosabb versenyfutás, és ez az új elem, annak az államnak a kitalálásért, hogy hogyan is lehet egy nemzetet sikeressé tenni. Versenyfutás zajlik annak az államnak a megtalálásáért, amit leginkább képes egy nemzetet versenyképessé tenni. Ma a slágertéma azon rendszerek megértése, amelyek nem liberális demokráciák, nem nyugatiak, mégis sikeressé tesznek nemzetek a kormányfő szerint. Szingapúr, Kína, India, Törökország, Oroszoszág a sztárok Orbán szerint. Ha visszagondolunk arra, hogy mit csináltunk az elmúlt négy évben, és mit csinálunk majd a következő 4 évben, az értelmezhető innen is - tette hozzá. Ebben az értelemben évtizedekre versenyképessé kell tenni magunkat Orbán szerint.

A demokrácia nem feltétlenül liberális

Bátran ki kellett mondanunk egy olyan mondatot, ami a liberális világban szentségtörésnek hangzott: a demokrácia nem szükségképpen liberális - emelte ki a kormányfő. Munka alapú állam következik Magyarországon Orbán szerint. Emellett véleménye szerint húsz év kellett ahhoz Magyarországon, hogy megfogalmazzuk, nem világos, ki fogja megmondani, mikortól sérti valaki a másik szabadságát. Ezt valakinek el kell döntenie, erre viszont senkit nem jelöltünk ki Orbán szerint. Azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Erre javasoljuk mi azt, hogy ne az legyen a társadalom szervező elve, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti, hanem amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal - fejtette ki Orbán. E mentén szeretnék szervezni az országot.

Az elmúlt 20 évben a felépült magyar liberális demokrácia jó néhány dolgot nem tudott végrehajtani Orbán szerint. Például azt, hogy a kormányoknak munkájukkal a nemzeti érdekeket kell szolgálni. Nem védte meg a liberális magyar állam a közösségi vagyont a miniszterelnök szerint. Az EU-ban majdnem minden országban magasabb a közösségi vagyon aránya, mint nálunk, így Orbán szerint nem probléma, hogy az állam például most bankot vesz. Az állam emellett nem védte meg az országot és az embereket az eladósodástól.

A magyar polgárok Orbán szerint azt várják a magyar vezetőktől, hogy kovácsolják ki a liberális demokrácia korszaka utáni rendszert, mely ismét versenyképessé teszi a nemzetet, és hogy el tudják végezni az el nem végzett munkákat. A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni kell Orbán szerint. Ez a közösség egy illiberális állam, nem teszi ezt az ideológiát az állam központi elemévé, de nem tagadja azok értékeit.

A civileket bírálta Orbán

A magyarországi civil világ sajátságos képet mutat a kormányfő szerint. A hazai úgynevezett civil világban úgy látszik, hogy fizetett politikai aktivisták vannak - hangsúlyozta a kormányfő. Meghatározható külföldi érdekkörök által fizetett aktivisták ők Orbán szerint. Befolyást kívánnak gyakorolni a magyar államéletre. Ha újjá akarjuk szervezni az államot, akkor világossá kell tenni, hogy külföldi érdekeket akarnak ők érvényesíteni - tette hozzá. A kormányfő szerint helyes, hogy van egy olyan parlamenti bizottság, mely a külföldi befolyás vizsgálatával, nyilvántartásával, és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik.

Orbán egy másik pontot is kiemelt, ez pedig az uniós költségvetés. Magyarországon szerinte egy területen kívüliség jött össze, ez pedig az, hogy az uniós pénzosztást működtető rendszerben dolgozó több száz embert külföldről fizették, ráadásul többszörösét kapták, mint a hazai közigazgatásban dolgozók. Most azért alakult ki vita az EU és Magyarország között, hogy aki az európai pénzek felett rendelkezik, annak magyar állami alkalmazásban kell állnia, és nem kaphat többet, mint a magyar államigazgatásban dolgozó tisztviselő. Ez nem politikai kérdés Orbán szerint, a magyar állam újraszervezése zajlik szerinte.

Bármi megtörténhet, eljön a "mi időnk" Orbán szerint

Ha a jövőt tapogatjuk, akkor azt kell mondanom, hogy annak lényege, hogy bármi megtörténhet, a bármit pedig nehéz definiálni - emelte ki Orbán. Megtörténhet az, hogy egy Magyarországgal szomszédos országban lelőnek egy repülőgépet. Megtörténhet az, hogy az USA-ban a kongresszus beperli az elnököt. Ezeket a példákat azért hozom, mivel olyan világban élünk, hogy bármi megtörténhet - tette hozzá. Magyarok több száz milliárd forint értékben kaphatnak vissza pénzt bankoktól. Az események pontos előrejelzése Orbán szerint lehetetlen.

Orbán szerint az is megtörténhet, hogy egy kormány például megígéri a kampányban, hogy 50 százalékban magyar tulajdonú lesz az ország bankrendszere, három hónappal később ez pedig be is következik. Miután bármi megtörténhet, könnyen lehet, hogy eljön a mi időnk - emelte ki Orbán. Bátorságot kívánt a kárpát-medencei magyaroknak.
Hirdetés