Az egyik bíró szerint Pintér Sándor belügyminisztert nem lehet feljelenteni, míg a másik szerint a bűncselekmény elkövetésére illetékes bíróságnak kell az eljárást lefolytatnia azokban a rágalmazási eljárásokban, melyek megindításáról a hvg.hu számolt be.
Komoly felháborodás követte azt a Népszabadságnak adott, idén áprilisi Pintér Sándor-interjút, melyben a miniszter "dehonesztálóan" nyilatkozott a korkedvezményes nyugállományba vonult rendőrökről. "Az, ami a szolgálati nyugdíjasokkal történt, része annak a rendteremtésnek, amit a választások után elkezdtünk. Számomra a kérdés az, hogy ezek az emberek éltek vagy visszaéltek a jogaikkal. Minden egyes esetet megvizsgáltattam, és nem találtunk olyan ügyet, amelyben ne merült volna fel valamiféle visszaélés gyanúja” – mondta a belügyminiszter a napilapnak.
Ez a kijelentés annyira felbőszített néhány embert, hogy feljelentették Pintér Sándort rágalmazás miatt. Egyikük, Teplán Tibor azt hangsúlyozta a hvg.hu-nak, hogy úgy érezték, a miniszter a válaszában gyakorlatilag visszaéléssel, hovatovább csalással vádolta meg a nyugdíjas rendvédelmiseket. Mint elmondta, ugyan négyen tettek csak feljelentést, de az érintettek köre lényegesen szélesebb, hiszen az interjúból az tűnik ki, hogy a miniszter szerint mindenki visszaélést követett el, aki a jogszabályok adta lehetőséggel élve korengedményes nyugdíjba ment.
A volt rablási és kábítószerügyekkel foglalkozó nyomozó megjegyezte, nem maguk lépték meg a nyugdíjazást, hiszen azt megállapító határozatokat a parancsnokok, illetve a szakminisztériumok humánpolitikai szervei hozták meg. „Az sem világos, milyen vizsgálatról beszélt a miniszter, illetve, ha valóban visszaélések történtek, akkor milyen lépéseket tett” – jegyezte meg Teplán Tibor.
Ott tárgyalják, ahol a HVG is van
„A feljelentéseink sora egyébként érdekesen alakult. Az enyémet összevonva kezelték egyik ismerősömével. Az iratokat az ügyészség megküldte a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz (PKKB), mondván rágalmazás esetén a magánindítványos eljárást annak kell lefolytatnia. A PKKB viszont úgy látta, hogy mivel a sértett nem azonosítható be, nem lehet szó sem rágalmazásról, sem becsületsértésről, illetve, hogy az eljárás lefolytatásához hiányzik a magánindítvány.” Ez utóbbi egyébként nem stimmel, mondta a volt rendőr, mivel a feljelentésben kezdeményezte az eljárás megindítását és a feljelentett felelősségre vonását.
Teplán további két társa feljelentését is együtt kezelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, melynek egy másik bírája úgy látta, hogy az a bíróság illetékes eljárni, ahol a bűncselekményt elkövették. És mivel a feljelentők a hvg.hu cikkére alapozva léptek, ezért szerkesztőségünk székhelye alapján a II. és III. kerületi bíróságon van az ügy helye.