Bár nyugodtabb munkatempót ígért Kövér László házelnök az új házszabály elfogadásával, ehhez képest a nyári szünet előtti utolsó napon a kilenc elfogadott törvényből hármat kivételes eljárásban tárgyalt, háromnál pedig eltért a házszabálytól az Országgyűlés. Ez éppenséggel nem azt mutatja, hogy megszűnt volna a jogszabályok keresztülhajszolása gyorsított ütemben.
Tavaly különösen sok volt a kapkodás a parlamentben, ráadásul fontos és súlyos kérdésekben. Például a takarékszövetkezetek államosításáról három törvényt hoztak, ebből kettőt kivételes sürgős eljárással. Az elsőt, a leghosszabb szövegűt egy keddi napon nyújtották be, és szerdán már le is zavarták a vitát. A másikat vasárnap nyújtották be, és kedden tárgyalták, a harmadik péntek este jelent meg a parlamenti honlapon, és hétfőn már le is zárult a vita. Ugyancsak kivételes sürgős eljárással államosították decemberben a tankönyvkiadást: benyújtás vasárnap, tárgyalás hétfőn, szavazás kedden.
Ehhez persze hozzá kell tenni: a parlamenti demokrácia úgy működik, hogy a választáson győztes többség dönt. Erre szerzett jogot. A kisebbségben lévő ellenzék javaslatait általában leszavazzák. Csakhogy az már nem fér össze a parlamenti demokrácia elveivel, hogy az ellenzéknek még elolvasni se legyen ideje azt, amiről szavazni fognak, nem hogy szakértőkkel tanácskozni, és módosító javaslatokat megfogalmazni. Egyébként a kormánypártiaknak ugyanúgy nem volt idejük felkészülni, kivéve a néhány beavatottat, köztük azokat, akik a ki tudja, hol és ki által írt „egyéni” törvényjavaslatokat a nevükre véve benyújtották. És ha valaki nem pusztán gombnyomogató robotként képzeli el a képviselői szerepet kormánypártiként sem, annak ez szintén kellemetlen lehetett, legfeljebb ezt nem mondta nyilvánosan.
Reklámadó: 5 nap alatt
Az előbb leírtakhoz képest most valamivel jobb volt a helyzet. A felsőoktatási intézmények szervezetét alaposan átalakító terjedelmes csomagot például június 16-án nyújtotta be Balog Zoltán miniszter, 30-án tárgyalták, és július 4-én szavaztak róla. Csakhogy kivételes eljárást kértek, ami egyebek közt azt jelenti, hogy a plenáris ülés csak egyszer foglalkozott vele, nem kétszer.
L. Simon László a saját nevén futó, június 11-én elfogadott és még hatályba se lépett reklámadó-törvény módosítására június 30-án adta be a javaslatát, szintén kivételes eljárást kért, és július 4-én már meg is szavazták. Igaz, ez nem volt hosszú szöveg, de jó példája az átgondolatlan, kapkodó törvényhozásnak. Hiszen egy értelmes adószakértő az alapszöveg megszavazása után azonnal látta, hogy a veszteséges cégek mentesítését célzó, a szavazás előtt beszúrt mondat nem csak a TV2-nek jó, amelynek címezték, hanem a megsarcolni kívánt RTL Klubnak is, mert volt egy – törvényesen és szabályosan – veszteségesnek kimutatott ügylete.
Most nem mennénk bele abba, helyes-e és tisztességes-e egyes emberekre, egyes cégekre hozni törvényt, és egyáltalán elfogadható-e az egész reklámadó, de az mégiscsak nevetséges, hogy a közben, június 15-étől miniszterelnökségi államtitkárrá előlépett politikus képtelen volt első nekifutásra olyan szöveget produkáltatni a háttérembereivel, amely megfelelt volna az általa kívánt célnak.
Önkorlátozás kivételekkel
Egyébként tény, hogy az új országgyűlés megalakulásakor hatályba lépett házszabályban vannak önkorlátozó előírások. Például legkorábban a javaslat benyújtása utáni hatodik napon (lenne) szabad elkezdeni a vitát a plenáris ülésen. Csakhogy háromféle eljárás is létezik annak érdekében, hogy ez mégse mindig így legyen.
Ezek közül a legegyszerűbb az, ami már 1994 óta létezik: a házszabály bármely pontjától el lehet térni, ha a jelenlévő képviselők négyötöde ezzel egyetért. Ezt a húsz évvel ezelőtti, a jelenleg kormányzóknál nagyobb többséget (72%) szerzett MSZP-SZDSZ koalíció vezette be, így ilyen döntést nem lehetett hozni a kicsire zsugorodott ellenzék legalább egy részének támogatása nélkül. Ez most is létezik. Szerintem normális légkörben önmagában is elég lenne arra, hogy amikor muszáj, akkor gyorsítsanak, de a mostani többség már az előző ciklusban is gondoskodott arról, hogy az ellenzék nélkül is legyen ilyen lehetősége.
Erre most kétféle újdonságot vezettek be. A sürgős tárgyalás azt jelenti, hogy már a benyújtás után két nap elteltével el lehet kezdeni a vitát, és különböző egyéb határidők is rövidülnek, de a zárószavazást legkorábban a benyújtás utáni hatodik napon tarthatják. Ilyet félévente legfeljebb hatszor lehet kezdeményezni.
Még különlegesebb a kivételes eljárás, amelyre félévente négyszer van lehetőség, és az alaptörvény, a költségvetés vagy a házszabály tárgyalásakor nem alkalmazható: ezt akár a benyújtás napján elrendelhetik, és másnap lefolytathatják az összevont vitát, majd rögtön szavazhatnak is. Ez már nagyon hasonlít a korábbi rohammunkához. Az új ciklusban ugyanis a részletes vita, azaz a módosító indítványok tárgyalása kizárólag az érintett szakbizottságban és az újonnan létrehozott törvényalkotási bizottságban folyik. Az összevont vita azt jelenti, hogy addigra – akár a kivételes eljárás elrendelése utáni napra! – már kész kell lennie az említett bizottságok jelentésének, benne a támogatott módosító indítványokkal. A képviselőknek ilyenkor mindössze három órás határidőt is szabhatnak módosító javaslataik benyújtására, hogy utána akár éjszakába nyúlóan dolgozhassanak a testületek, és elkészüljenek másnap reggelre.
Csakhogy ez a mai rendben úgy fest, hogy hétfőn egy órakor kezdődik az ülés, és a napirend előtti felszólalásokat követően döntenek egyebek közt az ilyen különleges eljárásokról. Tehát mondjuk két óra tájban. Ha a minimális, három órás határidőt fogadják el, a módosítókat öt óráig lehet beadni, csakhogy közben folyik a plenáris ülés, interpellációk és kérdések zajlanak. A képviselőknek ott kellene lenniük – mert interpellálnak vagy kérdeznek, esetleg csak hallani akarják mások kérdéseit és a kormány válaszait, vagy szavazni akarnak ez utóbbiakról. Elég nehéz ezalatt a váratlanul érkezett új tervezetet áttanulmányozni, szakértőkkel konzultálni, módosítókat írni. Ez a nagy kormánypárti frakciókat nem zavarja, mert ők az előterjesztéseket általában úgyis támogatják, továbbá elég sokan vannak ahhoz, hogy megoszthassák a munkát. De egy kisebb ellenzéki frakcióban – akár a 29 fős MSZP-nél is, de még inkább az öt fős LMP-nél – fizikai lehetetlenség a feladat megoldása. A bizonyára sokaknak szimpatikus, bár valójában nehezen indokolható drasztikus parlamenti létszámcsökkentés ilyen következményeire senki nem gondolt.
Továbbra is kapkodva
És itt jön a legszebb szabály, amelyet az új házszabály előterjesztői annak idején semmivel nem indokoltak. A képviselői jogokat leginkább korlátozó, lényegében a benyújtástól a zárószavazásig 24 óra alatti törvényhozást lehetővé tevő kivételes eljáráshoz mindössze az összes képviselő felének szavazata szükséges. A sürgős tárgyaláshoz pedig a jelenlévők kétharmadáé. A mostani összetételben ugyan érdektelen ez a különbségtétel, hiszen a kormányoldalnak a kétharmada is megvan, de annál logikátlanabb.
Vagyis történt valamennyi előrelépés a normálisabb törvényhozás felé, de nem sok. És így továbbra is előfordulhat, hogy kapkodva, végiggondolatlanul elfogadott vadonatúj törvényeket kell rövid idő múlva módosítgatni, mert hibásnak bizonyultak. Amikor a május 6-án hatályba lépett új házszabályon már június 2-án változtatni kellett, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, aki az eredetinek is egyik benyújtója volt az év elején, így indokolta a javaslatot: célja, hogy a házszabály „pontatlanságait, vagy kellően nem egyértelmű rendelkezéseit pontosítsa és egyértelműsítse”. Tekintsünk el attól, hogy a „kellően nem egyértelmű” nem ugyanaz, mint a „nem kellően egyértelmű”, de nem lenne jobb eleve pontos és egyértelmű jogszabályokat alkotni?
