2014. július. 02. 09:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. július. 02. 10:00 Itthon

Szatírveszély Szolnokon: önkéntesek is vigyáznak a környékre

Önkéntesek figyelik a szolnoki vasútállomás környékét, mióta szatír támadott meg ott egy fiatal lányt – írja a Szoljon.hu. A rendőrség keresi az erőszakos férfit, nyomravezető díjat is felajánlottak az ügyben.

A rendőrség kedden közzétette a fantomképét annak a férfinak, aki a gyanú szerint erőszakoskodott szombaton egy fiatal lánnyal a szolnoki pályaudvarnál. A Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya 300 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben, várják a bejelentéseket a szatírról.

Sokan szombat óta nem engedik el gyermeküket az esti órákban kíséret nélkül. Egy édesanya azt nyilatkozta, hogy 14 éves lányát még a boltba se engedi le egyedül, „mert az a szörnyeteg még szabadon kószál az utcán”.

Egy férfi azt mondta: úgy tudja, hogy vasárnap egy másik lányt is zaklatott a szatír, de ő ugyancsak el tudott menekülni.

Egy fiatalember önkéntes segítőszolgálatot szervezett az állomásnál lévő Jubileum téren és környékén. A lapnak azt mondta, hogy ismeri azt a lányt, akit vasárnap megtámadott a szatír. Szólt pár ismerősének, együtt járják a környéket, és szólnak a rendőröknek, ha valami törvénytelenséget látnak.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.